Nos, örülök a rendszeres olvasók (mondhatni olvasótábor) visszajelzéseinek. Ami a fogadás 3 további résztvevőjét illeti (hívjuk őket Zsoltinak, Tominak és Marcinak), jelentem: edzenek, készülnek, lelkesek, de blogolni nem blogolnak – folytatom a győzködést, de mondjuk igaz ami igaz, Zsolti már túl van egy elég tartalmas poszton… :-)

Ami az elmúlt heteket illeti, volt két keményebb hosszú hétvége (a 20-ai hétvége a Balcsin és a Félsziget Erdélyben), nos, itt is inkább a nyeremény elfogyasztására készültünk, de ennek ugye most már végleg vége, jó útra térek.

Jöjjenek hát az elmúlt hét történései, tanulságai szokás szerint bullet pointos formában:

• Már utaltam rá, elég uncsi ugyanazokon az utakon futni. Az elmúlt két hétben két új utat fedeztem fel (mindkettő otthonról indul, a Páva utcából):
• Déli kis kör: a Petőfi-hídtól a Lágymánosiig Pesten, ott egy nagy kör a Kopaszi-gáton, majd Budán el a Petőfi-hídig és azon át (illetve opcionálisan még egy oda-vissza Pesten a Lágymányosi-hídig) – kb. 8-10 km, de nagyon kellemes, a forgalmat leszámítva persze.
• Duna-parti nagy kör: át a Petőfi-hídon Budára, ott végig a Margit-hídig, át a Margitszigetre, ott egy kör, majd át Pestre a Margit-hídon, Pesten pedig vissza a Bakáts térig – ez kb. 17-18 km.
• Utóbbi kör során tudatosult bennem még inkább, mennyire fontos (pláne a szép emlékű kánikulában) a folyadék pótlása. Ekkora távolságon már érződik a hiánya, illetve az elégtelen volta.
• Szintén nagy tanulság volt (persze ez sem a spanyol viasz), hogy mennyire rossz megszakítani a jól eltalált tempót, ritmust. A feltúrt Margit-hídon átjutni csak sétálva lehet, és utána elég rossz újra futni indulni.
• Nagyon durva, mennyi embert megmozgat a félmaraton. A fent említett nagy kör során annyi embert láttam a Margitszigeten, mint még soha. Gyanítom, októberben már lényegesen kevesebben leszünk.
• Végül egy esemény, amit hátráltatja a felkészülésemet: nem tévedés, egy gokart baleset. Ez Erdélyben esett meg, a kíméletlen tempót nem bírták a szuperlágy gumik, a gép keresztbe fordult az úton, a mögöttem poroszkáló Dániel pedig megérkezett oldalról (mint utóbb bevallotta, az ellenoldal fizette le). Sajnos mivel papucsban diktáltam az említett kíméletlen tempót, marhára lehorzsoltam a sarkamat, ami nem is lenne annyira súlyos, ha nem lenne ilyen rossz helyen. Levi szerint tökös dolog a gokart-sérülés (szerintem mondjuk a lőtt seb vagányabb), tény ami tény, most eléggé zavar. Munkahelyi cipőben sántikálok, és bár futócipőben sokkal jobb (most teszteltem Mantovában), nem nagy élmény. Reméljük, vasárnapig enyhül egy kicsit.

Na igen, vasárnap félmaraton. Az itt látható útvonalat tervezem teljesíteni kb. 6:00-6:15-ös kilométerekkel (tehát tágan értelmezve 2:00:00 és 2:15:00 között), de persze ki tudja, mit hoz a tömeg, a fájós sarok, esetleg az időjárás. Hiperoperatív kérdés volt, hogy melyik depóból induljak (tervezett idő alapján sorolják be a népet), Zsolti azt ajánlotta, hogy elöl, mert a végén bazi nagy tömeg lesz, Péntek Andris (kollégám és tapasztalt maratonista) viszont azt, hogy a végén, mert pszichológiailag jobb előzni, mint előzve lenni. És bár utóbbiról elsőre azt lehet hinni, hogy botorság (bullshit), aki futott már, az tudja, hogy ez mennyire igaz. Végül salamoni döntéssel az utolsó előtti (1:50:00 és 2:00:00 közötti) depóba kértem magam. Kb. 4-5 kilométerenként van frissítés (erre szükség lesz, lásd fentebb), várom, kíváncsi vagyok. Bár teszek zenét a fülembe, szerintem inkább a nézőket fogom szemlélni, hallgatni. Aki esetleg olvassa ezt és kint lesz, az fehér (vállán fekete) „Marathon Jagerért” feliratú pólóban (Gabitól kaptam) és idétlen fejpántban keressen, és feltétlenül üvöltsön rám.

És hogy legyen miért „velünk maradni”, a héten sok infót megtudtam a novemberi győri maratonról, a következő részben a félmaraton tapasztalatain túl erről is be fogok számolni. :-)