Marathon Jägerért

A lényeg a címben, már jeleztem (ugyan sajnos az előzetes, kissé hibás idővel) - Ironman lettem! :-)

Nagyon szuper 7 hónapon és nagyon szuper versenyen vagyok túl, pont olyanon, vagy talán még jobbon, mint amit vártam és amiről az előző posztban írtam. Kicsit olyan érzésem van, mint tavaly az esküvőnk után - annyit készültem, annyira jó buli volt, és a végén mégsem csak a felszabadult öröm kerít hatalmába, hanem egy kis hiányérzet, egy kis üresség: nem lehetne még egyszer?!

Edző Gabesz bá' megint bizonyított - meggyőzött, hogy vegyem ki a pénteket szabinak. Isteni ötlet volt. Szuper alvás, kényelmes leutazás (Gabi betegsége miatt sajnos egyedül), lent kis futás a parkban, tésztaebéd Edző Gabesz bá'val, csendes pihenő, készülődés, hangolódás, rajtcsomag átvétele, futócuccom leadása a depóban, pizza-vacsi a szüleimmel, pakolás, alvás. A nagyatádi Hotel Solar igen drágán adja a szobáit, gondoltam ezt legalább légkondival együtt teszi - tévedtem. Emiatt közepesen aludtam, kelés 4:50-kor, reggeli (kisírtuk és kifizettük a szakács korábbi kelését is), majd 5:30-kor indulás Gyékényesre. Komoly autókonvoj, érkezés, kezdődő izgalom, először a hét során. Próbáltam rendesen kajálni, az előző versenyekhez hasonlóan péksütiket bőven. Bringát bedepóztam, mindent előkészítettem és szépen lassan lementem a vízhez, becsekkoltam. Itt ragadott magával először (és talán legjobban) ez a fantasztikus hangulat, közel 600 versenyző, szól a zene, kel a nap, és az ágyú eldördülésére mindenki robog befele. Grrr, ezért dolgoztam ennyit, ezért a pillanatért...

Az úszás:

• Meleg volt a víz, ennek majd lesz jelentősége. Kényelmesen ment, Edző Gabesz bá' javaslatára, balról hátulról indultam, kényelmesen úsztam, nem rugdostak nagyon össze. Jól bírtam, jól ment, 45:53 alatt értem az első kör végére.
• A második körben kicsit elkezdtem elfáradni, de nem konkrét fáradtság, kicsit fura érzés, nagyon nem filóztam rajta. A fentiek miatt 50:51 lett, de OK voltam, totál 1:36:44, 9:19-cel robogtam át a depón (a rend kedvéért, a későbbi győztes 0:58-cat depózott, és ebből legalább 200 m-t futni kellett... :D).

A bringa:

• Van baj. Bágyadtan indultam, mint az őszi légy, ráadásul 140-150-es pulzussal, miközben 130-at céloztam. Lassan mentem, próbáltam levinni a pulzusomat, nem ment. Jöttek kisebb dombok, ahova lendületből, visszaváltás nélkül szoktam felmenni, most meg mintha az Alpe d'Huez-en lennék. Mi van? Elkaptam vmit Gabitól? Most tényleg fel kell adnom 20 km után? "6. tipikus hiba: elfeledkezni arról, hogy normális, ha az ember néha rosszul érzi magát a verseny közben."
• Hát persze - csak egyszerűen leszívott az úszás, de durván. Talán a meleg víz tette, talán a soha nem tapasztalt távolság. Lehet, hogy ez evidenciának tűnik most, de akkor nem volt egyértelmű. Basszus, a legjobb számom a bringa, nyugi, szépen szedd össze Magad! És elkezdtem okosan frissíteni, szendó, zselé, energiaszelet, víz, izo, és láss csodát, 60 km környékén OK voltam.
• Intermezzo #1: még kókadoztam, mikor 15 km környékén mellémér egy versenybíró csajszi és rámordít, hogy vegyem ki a zenét a fülemből, mert a versenyszabály tiltja. Remek. Kiveszem. Nyilván nem tettem vissza, nyilván nem volt ott a csaj a 25 km-s frissítőnél, nyilván nem ordított rám rohadt idegesítő repedt fazék hangon újra, hogy "494 (mint a Zs kategóriás börtön-filmekben), megmondtam, hogy vedd ki a füledből, sárga lap!!!" Köszi. Nem tudom, amúgy mi a sárga lap, de szerintem ilyet kapni mindig menő... (Később megpróbáltam meggyőzni egy másik versenybírót, hogy visszatehessem, de nem engedett, én meg nem akartam kockáztatni. Amúgy 5 perces "Stop and go"-t helyezett kilátásba, amit utoljára a Félszigeten kaptam, amikor dodzsemnek hittem a gokartot... :D)
• Intermezzo #2: alap, hogy mivel az egész felkészülés során ugyanazokat a frissítőket tolom, a versenyen csak azt használhatom, amit én hozok. Edző Gabesz bá' már attól is húzta a száját, hogy vizet veszek fel a frissítőpontokon és iszok belőle (magamra önteni OK, sőt javallott), megint igaza volt. A fent emlegetett regenerálódás miatt sokat ittam, 50 km-n muszáj voltam vizet venni (itt eldobott kulacsokat töltenek újra, de ez nem a legdurvább ÁNTSZ-vétség amúgy, meg alapból nem is zavarna), ami rosszul esett, és elkezdett fájni a hasam.
• Intermezzo #3: 15 km-nél elkezdett megrepedni a könyöklőm könyöklő része (annak a szivacsnak a műanyag tartója, ahova a jobb alkaromat teszem). A cucc 30 km-ig végigrepedt, 40-nél letört a fele. Elég kényelmetlen volt ezután, de mák, ilyet is hoztam, 75 km-nél a nagykör végén kicseréltük, kb. 5-7 percet vesztettem ezzel.
• Egyszóval: 60 km-re lettem újra jól, pont akkor kezdett el fájni a hasam is, ergo 90-100 km után tudtam felhőtlenül élvezni a tekerést. :-) A 75 km-es nagykör után 3 db 35 km-es kiskör jön, így az első kiskör isteni volt!
• Sajnos azonban nem tudtam elég vizet felvenni a második kiskör elején, más forrásból innentől kezdve a hasfájás emlékei miatt nem ittam, plusz vmiért 130 km körül elkezdett fájni a térdem (soha semmim nem fájt a felkészülés során), így a kalapácsos ember a bringa eleje után másodszor is megjelent. Volt ugyan izóm és csomó kajám, de tudtam, hogy most víz kell a gyomromba a bevitt szénhidrátok nagy mennyisége miatt, így nem ettem, nem ittam, mit volt mit tenni, vártam a kör végét. Ott végre kaptam vizet, a térdem csak akkor fájt, ha nem tekertem, és utána újra kezdtem (van ilyen?!), nagy erőlködéssel letömködtem egy szendót és egy energiaszeletet a torkomon, és láss csodát, újra jól lettem.
• Összességében OK volt a tekerés, a zene nem vészesen hiányzott, szerintem okosan frissítettem, folyamatosan locsoltam a nyakam, a fejem és a combom a felvett vizekkel, és minden körben felhívtam Gabit egy kis lelkierő végett (telefonálni gondolom szabad, ha zenét nem is lehet hallgatni... :D). (Plusz a legénybúcsúzó Attis cimborámat is felhívtam, ha már ki kellett hagynom egy igen kemény bulit.) A bágyasztó úszás után sikerült "visszalapátolni a szart a lóba", ezzel együtt nem tudtam elképzelni, hogy milyen lesz futni.
• A depóban Edző Gabesz bá' tanácsára nem zuhanyoztam le hideg vízzel, ahogy sokan tanácsolták, csak egy kis mosakodás, indulás.
• A vége 6:33:33, ez de facto 27-es átlag. Hivatalosan több, de a nagykör (psszt!) csak kb. 71 km, nem pedig 75.

A futás:

• Hoppá, egész jól vagyok. Megy a futás, nem villámtempóban, de megy. Kb. azt szűrtem le közben, hogy itt az első kör olyan, mint egy sima maratonon az utolsó 10 km lenne. És itt 9 kört kell úgy végigszenvedni, hogy marha lassan telik, mindenem fáj, míg egy sima maratonon csak a táv kb. negyedét.
• (Azt még nem tudtam, hogy a fent említett fájdalom új dimenziókat nyer az utolsó 3 körre).
• A futásról igazság szerint nem tudok túl sok izgalmasat mondani. Előbb 7, majd 8 perces km-eket nyomtam, ennyi fért bele, nem rohantam el (edzésen 6 perces km-ekre vagyok jó). Minden frissítőponton ittam vizet (4 ilyen van, itt az eldobott műanyag poharakat újratöltik, grrr...) és öntöttem is magamra, a Szüleim pedig adtak rendesen enni (mármint nem csülkös pacalt, de amit kértem, főleg már zseléket, banánt, izót, a végén kólát).
• Azt hallottam egy Ironman-es előadáson, amit még télen látogattunk meg Gabival, hogy aki gyalogolni tud, az futómozgást is tud. Én ennek jegyében csak a frissítőpontokon álltam meg inni, egyébként futottam, legalábbis volt futómozgás. :-)
• Hú, brutálisan sütött a nap. A bringán még nem éreztem a menetszél miatt, itt durván. Kb. 500 métert egy parkban kellett futni, ahol kb. 10 fokkal hűvösebb volt, ott mindig gyorsabban ment. Az 5. körben kicsit feléledtem szerintem egy zselé miatt, a 7. körben pedig kicsit megrogytam, de alapvetően OK volt.
• Az idő (5:28:16) azt sugallja, hogy kiestem a rendszerből, de valójában csak simán fáradtan indultam neki és kockázatmentesen, szépen végighaladtam, megint csak kínosan ügyelve a frissítésre (lásd félelmek az előző posztban), víz mindenhol, víz magamra, 4 extra sótabi, egy extra ampulla Mg. Nyilván ez a valóságban nem volt ilyen egyszerű, ha az ember ilyen lassan fut, irgalmatlan lassan telik az a 42 km, plusz tényleg az izom- és ízületi fájdalom új dimenziói érkeznek meg, de egyetlen percig nem kételkedtem abban, hogy beérek, nem merült fel, hogy feladjam, ilyesmi - mondhatni a kalapácsos ember próbált közeledni, de mufurc arcomat látva távozott.
• Két dolognak örülök tökre. Egyrészt 141-es lett az átlagpulzusom, ez vmi eszméletlen jó az én szintemen, ha kicsit lejjebb görgettek, látjátok, hogy az első maratonom ez a szám 165 körül volt - ez azt mutatja, hogy tudtam tartani egy racionális tempót. Másrészt (és ilyet sem éltem át még maratonon) az utolsó körön volt erőm hajrázni, 5 perccel voltam gyorsabb, mint az előző kettőben.

Érdekes, ugyanezt írtam az első maraton után is: annyit gondol az ember a felkészülés során a célbeérkezésre, hogy itt csak simán befut. Furcsa, semmilyen magasztos érzésem nem volt (olyan ami a rajtnál és a másnapi díjkiosztón), csak egy felemás gondolat, hogy ennyi, és vége ennek a fantasztikus túrának. Most, 2 nappal később is, ha visszagondolok a versenyre, megnézek egy akár több éves videót, egészen beleborzongok, hogy ez velem megtörtént, ezt én megcsináltam, a díjkiosztón talán még egy könnycseppet is elmorzsoltam, de a célbeérkezés és az utána következő néhány óra valahogy egészen nihil hangulat volt. Érdekes.

Természetesen a show mindennél fontosabb, ezért méretes plüss-zsiráffal és egy feles Jégerrel érkeztem a célba, a másnap bemutatott, a Nagyatád TV által készített videómontázson a 3-3 férfi és női dobogós mellett még csak az én célba érkezésemet vágták be, de hát ez ilyen... :-)

Az eredmények alább, meg az oklevelem is, közepes minőségben. Az óra 14:04:20-at mutat, 25-van az oklevélen, a számok összege 30 - nem értem, de ezen nem fog múlni. A férfi mezőnyben 413. voltam az úszás végén, 356. a bringa után és a 298. helyen értem célba az 512 indulóból, 450 célba érkezőből. A teljes mezőnyben ez a 316. helyre volt elég, vagyis még 18 csajszi is megelőzött.

Arra büszke vagyok, hogy a totál időmet illetően csak 4 percet tévedtem, az úszást percre pontosan megmondtam :D, a bringa 8 perccel lett lassabb, mint hittem (lásd még könyöklőjavítás), a depózást szummában megint csak percre pontosan eltaláltam (9+16 vs. 10+15), míg a maratonon szórtam ez azt az órát, amire számítottam. Képek még nincsenek, de próbálok majd feltölteni.

A meghajtott utolsó kör hatására a beérkezés első izgalma után fontolgattam egy ideig a halált. Ez kb. 10 perc volt, kicsit ledőltem, szemlélten a csillagokat valamint az általuk alkotott masszát. Vagy a Holdat? :-) A szüleim (akik amúgy kiválóan frissítettek, amiért ezúton is köszönet) már az infúziót javasolták, de 10 perc után főnixmadárként feltámadtam, vacsiztam, összepakoltam, kihoztam minden cuccomat a depóból, majd a szállodában még egy órát pakoltam, teregettem, és utána aludtam - a meleg dacára egészen jól. Az úszás során a felkarom véresre dörzsölte az oldalamat (erre a tünetre, illetve az elkerülésére korábban használtam krémet az edzéseken, de aztán megszűnt a tünet 2-3 hónapja - aha...), ezért kb. minden megfordulás fájt, de elég jól kipihentem magam.

Vasárnap 11-kor volt a hivatalos záróünnepség, már utaltam rá fent, tényleg nagyon megható esemény szinte minden elemével. A küzdőtéren rengeteg Finisher pólós versenyző, a nézőtéren rengeteg kísérő. Először a már legalább 10 Ironmant teljesítő versenyzőket díjazzák (Tízen Túliak Társasága), majd egyesével a színpadra szólítják az "első bálozókat", így engem is. Nagy dolog volt ez, legalább is én annak éreztem. Végül díjazták a korosztályokat (70 felett az a pali nyert (amúgy gondolom egyetlen indulóként), Szebeni Endre, aki most teljesítette 23-szor (!!!) a nagyatádi távot), majd volt tombola, ahol persze nem nyertünk - mondjuk annak fényében, hogy az egyik díj egy teljes hétvége a fent említett Hotel Solarban, amit inkább büntetésnek éltem volna meg, nem is akkora baj.

Két dolog a végére. Egyrészt amint hazaértem, megnéztem az először elérhető Facebook-os képeket, ahol egy érdekességre bukkantam:

Edző Gabesz bá' felesben teljesítette a távot barátnőjével, engem többször is bíztatott futás közben ("Szép a mozgásod, Csabi", na mondom, ilyet se mondtak még nekem), aztán ez lett a vége. Gratulálok, Nóri és Dani! :-))) És Dani, köszönöm a segítségedet, Nélküled nem ment volna!

Másrészt olyan sokan kérdeztétek, hogy mi jön ezután (dupla IM, húszszoros IM, palack nélkül a Marsra, stb.), hogy muszáj vagyok a terveimről is írni. Rövid távon: elviszem Gabit vacsizni, elhalmozom ajándékokkal (na jó, ezt csak az Ő kedvéért írom, de vacsizni biztos megyünk), és megköszönöm Neki ezt az egészet. Az Ő támogatásával ennek a közelébe sem kerültem volna. Miután végigdolgoztam (és végigbuliztam) a hetet, hétvégén rendszeresen 10 órákat edzettem, versenyre jártunk, mindenhova ezer cuccal. Esőben, sárban drukkolt, banánt vásárolt minden mennyiségben és kenyeret kent, kikísérletezte az ideális triatlon-szendvicset, és mindenben végig mellettem állt.

Hosszú távon: talán csak most, néhány nappal a verseny után kezdem tudni először átgondolni, átérezni, hogy sikerült, amiről évek óta álmodtam, vagy akár álmodni sem mertem. Ha visszagondolok rá, az jut eszembe, hogy annyira fantasztikus volt, bárcsak újra átélhetném - és már halványodik is az emléke a fájdalmas téli görgőzéseknek, a fázós, tök sötét reggeli úszásoknak, vagy amikor Magyarhertelend és Orfű között eléheztem és szédültem a bringán.

Bár a látszat néha csal, nem (csak) egymásra épülő célok kitűzésén és teljesítésén dolgozom. Egyszerűen sokat ad ez az életforma, amit az első maratoni felkészülés óta átéltem, és ez hatványozottan igaz az elmúlt hét hónapra. Még nem tudom, hogyan, de ezt nem szeretném feladni. Nem feltétlenül jelent ez maratont, triatlont, vagy akár Ironmant. (Főleg nem húszszorost. :D) Még agyalok rajta - hosszú még a bakancslistám... :-)

Annyi biztos, hogy ez jó móka volt...az egyik legnagyobb élmény életemben. Köszönöm mindenkinek a szurkolást és a támogatást, higgyétek el, nagyon sokat jelentett!

Ami január elején még elképzelhetetlennek tűnt, egyre közeleg - szombat reggel 7:30-kor a Gyékényesi-tó habjai közé vetem magam az ágyú eldördülése után, és nekikezdek annak, amire 7 hónapja készülök.

Visszatekintve 5 sikeres és 2 OK hónapon vagyok túl, amelyből a 2 OK a két utolsó is. Szerintem a Tour de Pelso napján, június 1-én voltam a topon 5:25-ös Balaton-körrel, és persze azóta is erősödtem, fogytam, tapasztaltam, azóta jött egy kis nyűgösség, aztán (minden bizonnyal nem függetlenül) egy betegség, voltak nem következmények nélküli hétvégi bulik/fesztiválok és nem mellesleg napi 3-4 órával több munka június eleje óta.

Ezzel együtt nagyon jó időszakon vagyok túl, sokkal kevésbé voltam stresszes, a sok edzés ellenére mindvégig energikusnak, sőt a korábbiaknál energikusabbnak éreztem magam, 94 kilóval indultam neki az edzésnek és 85 kilósan fogok rajthoz állni - egyszóval nagyon élveztem. Egyébiránt rengeteg érdeklődést, bíztatást, pozitív jelzést kaptam a barátaimtól, a családomtól, Tőletek, ezek nagyon sok erőt adtak.

Mint a címben is látszik, 213 nap alatt 176-szor edzettem, 306 órát, azaz 12 nap 18 órát töltöttem edzéssel. 114 km-t úsztam, 3.216 km-t bringáztam és 867 km-t futottam - az időt tekintve 20-50-30% megoszlásban. Ami előttem áll, az majdnem hasonló időarányban elosztva 3,8 km úszás, 180 km bicaj és 42 futás, összesen 226 km.

Furcsa, már az előző posztban is utaltam rá, úgy képzeltem, hogy az utolsó héten mindenre lesz idő, minden nap fél órában lejátszom magamban a versenyt, relaxálok, sokat alszom, megírom és megjelentetem az emlékirataimat :-) - persze a valóságban nem így lett. Sok volt a munka, utaztam, és gyakorlatilag egy rohanás volt a hét, szerencsére azért 1-2 jó alvással, főleg a hétvégén, hétfő és csütörtök este. Visszanézve félig-meddig nem bánom, mert legalább nem volt időm "ráparázni" a dologra, igazság szerint tök nyugodt vagyok. Talán egyetlen olyan drukk van bennem, ami a vizsgák előtt volt régen, amikor sokat készültem - mintha nem tudnék semmit. Most is úgy érzem, mintha nem lennék olyan erős, mintha gondot okozna sokat menni, hiszen olyan régen volt már az utolsó hosszú edzés. (Ilyenkor mindig arra gondolok, hogy amikor ugyanezt éreztem két hete, akkor viszonylag megerőltetés nélkül tekertem 5 órát, majd maradt még erőm lendületesen futni.)

Tegnap azért összepakoltam egy időzítést a versenyre, valamint egy frissítési tervet, ami amellett, hogy nekem fontos, a szüleimnek is segít - ugyanis állandó segítőtársam, Gabi, aki az energiaszeletek mellett a legnagyobb lelkierőt is adja, sajnos megbetegedett és nem tudott eljönni. A tervem 1:36-os úszással, 6:25-ös bringával (ez 28 km/h-s átlag) és 4:34-es futással (ez 6:30-as kiliket jelent) számol, valamint 10+15 perc depózással - így pont 13 óra jön ki, ezért célom a 14 órás határ elérése, mert 1 órát a fenti tervből tuti el fogok szórni.

Úgy érzem, hogy felkészült vagyok és végig kell tudnom menni - kivéve, ha valamint a helyszínen elrontok. Erre kell figyelnem, hogy a jó felkészülés után okosan is versenyezzek. Van a Going long c. Ironman-biblia, az azt tanácsolja, hogy a lelki felkészülés részeként írjam össze a fő félelmeimet, és találjak rájuk választ - nekem ez hasznos volt, íme:

• Elrohanom a bringát - tipikus hibám, Orfűn a félIronman-en nem követtem el egyedül és egyszerűen mennyei volt úgy futni, hogy még duzzadok az erőtől. Ez az első és legfontosabb - a bringán csak a pulzust nézni és alig a sebességet, 130 fölé nem kéne menni, legalább is az elején. Nehéz lesz.
• Elrontom a frissítést - ez jól szokott menni, de figyelni kell. Amikor fáradt vagy és éppen szép kényelmesen fekszel a könyöklőn, tekersz, néha 10 percen át is erőt kell gyűjteni ahhoz, hogy hátranyúlj és lenyomd a 10. szar édes energiaszeletet. Követnem kell a tervet, 40-45 percenként enni és rendesen piálni, főleg a bringán, hogy a futás már kevesebb frissítéssel is menjen. Folyamatosan figyelnem kell a testem jelzéseit, és azonnal "interveniálni", ha bárminemű fáradtságot érzek.
• Defekt - egész évben egy volt, amikor az új bringával először mentem, 3 fokban. Volt régen olyan Balaton-kör, hogy 3-szor cseréltem kereket, most meg március óta egyet sem - Murphy már rakja is a szögeket az útra. :-) Nem szeretem olyan dolgokon idegesíteni magam, amikről nem tehetek, ha megtörténik, majd nekiállok és cserélek.
• Meleg - harmadfokú hőségriadó van érvényben, 36-37 fokot mondanak, amire per pillanat nincs igény. Egyszer edzettem ilyen melegben, Orfűn (mondjuk fesztivál másnapján), ott eléggé elfogytam. Még fontosabb a frissítés, nyakat/combot locsolni, spórolni az energiával.

A fent említett könyv felsorolja a 10 tipikus IM-hibát is, szerintem érdekesek (a 10-től indulva):

• Túl sok edzés a verseny előtti héten - erre figyeltem.
• Túl sok kaja a verseny előtti héten - erre is figyeltem, kb. átlagosan ettem, kicsit több sütivel a raktárak feltöltése miatt
• 60 perccel a depó zárása előtt még nem ellenőriztem a körülményeket - igyekszem holnap a rajt előtt bő órával, 6:15 körül kiérni és mindent alaposan elrendezni
• Extra-erős izo-ital az úszás előtt - ez nem szokásom, nem tervezem
• Elfeledkezni arról, hogy normális, ha az ember néha rosszul érzi magát a verseny közben - maratonokról erre emlékszem, ha jön a kalapácsos ember (jönni fog már a bringán is), majd elbeszélgetek vele... :-)
• Energiaszelet a depóban - úszás után nem szabad enni 15-20 percig, hogy ráálljon a gyomrom a kajára, erre eddig nem figyeltem, most fogok
• Túl erős izo-ital - a szokásos közepes keverési arányt tervezek, amit mindvégig ittam
• Túl erős úszó lábvizén úszni - nem merül fel, nyugger-tempóban a végén
• Túl erős első 400 m úszás - figyelek majd rá
• Túl erős bringa az első 90 percben - lásd fentebb, kitüntetett figyelmet szentelek rá

Sok okosságot hallottam, olvastam továbbá az elmúlt hónapokban - gondolom nem véletlenül ismétli őket mindenki, aki már csinált Ironmant. Ugyebár fejben dől el (aki már csinált teljesítménysportot, az tudja, hogy ez mit jelent és mennyire igaz) és én szerintem rendben vagyok, nagyon fogok koncentrálni a célra és a fenti félelmekre. Az Ironmanen mindenre van idő, nem fogok rohanni a depóban, szépen mindent magamhoz veszek, kár lenne elkapkodni. Az iram öli meg a versenylovat, sokszor utaltam már rá, igyekszem nem elrohanni.

Nagyon várom a szombat reggel 7:30-at, minden percét szeretném kiélvezni, ha már ennyit készültem rá. Biztos fantasztikus hangulat lesz, minden eddig minden versenyen - igyekszem odapakolni magam. Drukkoljatok, én pedig írok majd az élményeimről és az ezt követő terveimről! :-)

Sajnos a posztolásom kicsit olyan lett, mint maga a felkészülés - azt hittem, a végén majd mindenre nyugodtan lesz idő, de ezt persze az élet felülírta. Na de semmi gond, a lelkesedésem nem csökkent, viszont ezt a posztot mindenképpen szerettem volna megírni, mielőtt nekilátok az utolsóelőttinek. :D

Mivel elég sokan meglepve konstatálták, hogy kajálni kell menet közben, ezért feltételezem van újdonságértéke annak, ha azt mondom: nem véletlen, hogy a frissítést a negyedik sportnak nevezik az Ironmanen. Egy átlagos versenyző 10.000 kcal körül éget el egy Ironman alatt, én lassabb vagyok és nehezebb, tehát ennél többet. Ez mondjuk 10-12 pizza avagy 20 Big Mac (Jégerre most nem számolom át... :D), ennyit nem lehet előre megenni. A cél tehát kettős: megpróbálni még a zsírégető tartományban menni (erről szólt az egész edzésterv, hogy ebben a pulzustartományban maradjak), ahol a minimális szénhidrát ég el (csak zsír sosem ég el magában, csak a "szénhidrátok tüzében") , és mindezt ügyesen, gyorsan felszívódó (aka magas glikémiás indexű) és a gyomrot nem megfekvő kajákkal visszapótolni. (Forrás: Kindl Gábor - 10.000 kalóriás reggeli)

Egyszerűen hangzik, ugye? :-) 3 maratoni felkészülés során tanultam valamit, és persze próba-hiba módszerrel (érzékenységvizsgálattal) fejlesztettem mindezt az IM-felkészülés során. Ami fontos: a versenyen csak és kizárólag azt szabad enni, amit az edzéseken nyomtam.

Úszásnál nincs kérdés, a vízben nehéz enni... :-)

Bringán van kérdés, itt van a legtöbb. Ez ugyanis a leghosszabb, itt tudja a szervezet a terhelés jellege miatt a legtöbb cuccot befogadni. A repertoár állandó részei a banán, a Powerbar szelet, az Isostar szelet, az Optonia energiagél (praktikusan kis fogkrémes tubus, benne szirup), mini kakaós csiga, valamint a sok édes sz*rt kicsit színesítő mozarellás-paradicsomos szendvics. Ezekből kb. 40-45 percenként fogy egy, konkrétan csurig kell pakolnom a bringásmezem zsebeit. Ezen kívül versenyen megiszok 1-2 ampulla magnéziumot a görcs ellen, valamint sótablettát a marha mennyiségű kiizzadott só visszapótlásáért. Hú, ezt a bekezdést elég durva lehet olvasni laikus szemmel, de tényleg minimum ennyi kell. Ráadásul méretes példányról lévén szó még sosem kajáltam túl magam a bringán, amikor sokat zabáltam (kaposvári félIM), ott marha jól is ment a futás. Ahogy szegény Sipi mondta mindig a Tour közvetítésen: egyél, mielőtt éhes leszel, igyál, mielőtt szomjas leszel.

Futásnál pedig egy sikeres bringás frissítés után már jóval kevesebb a munka. Az edzéseken is az volt az ökölszabály, hogy óránként kell valami. Ilyenkor azért nem csúszik már pl. a csülkös pacal, inkább viszkózusabb cuccok, banán, illetve az igen undi állagú, de (a futópólóra öntés, majd darazsakat vonzás lehetőségétől eltekintve) igen hatásos energiagél.

Pia emellett izotóniás ital, víz és a vége felé kóla. Vigyázni csak azzal kell, hogy a fent említett cuccokat megfelelően higítsam, mert 8%-nál töményebb szénhidrát már nehezen szívódik fel.

Persze a frissítésnek tágabb értelemben része az életmódváltás is, amelynek bizonyos elemei teljesültek, mások nem. :D Hosszú alvások pl. nem voltak a héten, így most meg fogok vele próbálkozni, a mai (csütörtök) este az utolsó lehetőségem...

Meglehetősen intenzíven közeledik a nagy nap, túl vagyok az utolsó kemény edzésen, ami egyébként az egész felkészülés leghosszabbja is volt a versenyektől eltekintve – 5:35 bringa majd 0:30 kemény tempójú futás, mindez az Alföldön (aka Bács-Kiskun Barangolás, Csongrádi Csalinka), az örök szembeszél és változatlan táj világában. Mivel nagyon jót aludtam a domaszéki szanatóriumban, így jól ment a tekerés, nem ment fel a pulzusom (kivéve azt az 1 órát, amikor nyomni kellett).

És itt álljunk is meg egy pillanatra, mert friss az élmény. Úszás (MOM Sport, nem a szocreál, majd a sztori fényében látni fogjátok, hogy ez nem mindegy :D), recepciós pultnál öles betűkkel: "Kérlek tisztelt Hölgyvendégeinket, hogy a medence területén a félmeztelen napozást mellőzzék." Szóval: azt még talán értem, ha valaki monokiniben csapatja az usziban a napon, elvégre másvalaki nemrég neoprénben nyomta. Na de ki teszi ezt szóvá? Csúnya volt? Épp ellenkezőleg, túl szép? Esetleg a konzervatív értékek ellen tesz? Utána kell még menni ennek a témának...

Nem írtam még a futásról, bár az kissé kakukktojás, hiszen a blog is erről indult, rengeteget meséltem már róla. Ezzel együtt van egy-két érdekesség, amit az IM-felkészülés során tapasztaltam.

Bringázni szeretek a legjobban, úszni a legkevésbé. A futással jó barátságot ápolok, és ezt az elmúlt 7 hónap sem tépázta meg. Valahogy jól elfutkorászok, nem nagyon erőltet meg, megvan a most már több éves rutin – a hangulatomtól és az útvonaltól függ, hogy mennyire van kedvem hozzá.

Volt olyan, hogy volt egy kis munkahelyi dilemma, és egészen konkrétan vártam, hogy elmehessek már este futni, mert akkor remekül át tudom gondolni a dolgokat. Vannak utak, pl. az alábbi, amit szerintem már 100-as nagyságrendben futottam be kis változtatásokkal, na azt eléggé unom.

Van a félmaratoni kör, délen át Budára, ott végig a Margitszigetig, ott egy kör, majd Budán vagy Pesten vissza, ez az egyik kedvencem, gyönyörű látvány, sok ember, sok impulzus. Ürömre is elég sokszor kifutottam, az is egy 20-as, közepesen ingerszegény. Domaszéken is szoktam nyomni, na azt (sorry újra Alföld) kimondottan unom. És persze vannak a hétvégi utazások, versenyek, stb. amikor új helyeket lehet felfedezni, ezt szeretem. Kedvenc futóedzésem is ehhez köthető – rendszeresen járunk a Káli-medencébe teljesítménytúrázni májusonként, ott lefutottam a Káli 30 túrát, gyönyörű környék, gyönyörű látnivalók – alább a térkép.

A felszerelésem egyébként négy elemmel bővült:

• Elhasználódott a Saucony cipőm, amiben 3 maratont nyomtam le. Nem vagyok kis darab pali, ez pedig egy pont ilyen megerősített talpú példány, megvettem hát az utódját jó csapaton ne változtass alapon.
• Vettem egy futógatyát, imádom, mert marha kényelmes. Nike, van benne egy kis bringagatya-szerű, felül meg egy nagyon vékony fekete anyag.
• Kipróbáltam és megszerettem a kompressziós szárat (ez azért jó, mert ezt nem kell minden használat után mosni és így cserélhető alatta a zokni). Sokan esküsznek rá, elvileg élénkíti a vérkeringést a lábban, mások szerint a regenerációt segíti – nekem utóbbi elméletet erősítette.
• Végül a hosszú futásokra kell piát, kaját vinni. Megfigyelésem szerint max. egy órát, egészen max. 1:15-öt tudok futni ivás nélkül nyáron, persze ez az extrém melegre nem igaz. Bár vannak köztéri kutak és elég sokról tudok is, legjobb egy kulacsot magaddal vinni egy spec. övön. Na, ezt én valami irgalmatlanul utálom. Lötyög, szorít vagy laza, lecsúszik vagy nem kapok levegőt, mérhetetlenül idegesít. Cserébe drága barátaimtól kaptam egy camel back-et a legénybúcsúmra (mondjuk akkor nem izotóniás italt került bele :D), azzal viszont tök jól elvagyok. 1 liter fér bele plusz egy kis kaja is, azzal 2:00-2:30 simán lehozható.

Egy érdekesség: mint mondtam, az edzések során háromszor is kellett „szintfelmérőt futnom”, 20 perc tiszta erőből, és az átlagpulzus alapján számoltuk ki a pulzuszónákat. A bringán mindez kicsit zavaros, hiszen ha emelkedő, szél, akármi van, máris mások az eredmények, de a futásnál jobban látszik és egyértelmű a trend – 20 perc alatt január 8-án, március 16-án és május 6-án én rendre 4.19, 4.29 és 4.53 kilit futottam, 173-as, 167-es és 156-os átlagpulzusokkal. Vagyis míg gyorsabban bírtam futni, mindezt egyre alacsonyabb pulzussal értem el. A legalsó zóna, amiben a legtöbbször futok, így max. 142-re csökkent – csak összehasonlításképpen: amikor elkezdtem futni, akkor egy hasonló metodológiából kiindulva, de teszt nélkül 157-et céloztam max. pulzusnak, és emlékszem eleinte lassítanom kellett, hogy ne menjen túl. Mindenkinek, aki most kezd futni, ez a lecke szerintem – türelem, meg kell tartani a max. zsírégető pulzust, és ahogy telnek a km-ek és az edzések, szépen az ember is jobb erőben lesz. Én ma praktikusan bármennyit tudok futni szinten másodpercre azonos kilométerekkel, max. 142-es pulzuson – persze ha futással kezdek, vagyis ha nem úszok és futok előtte… :-)

Végül még egy érdekesség arról, hogy ez nem véletlen (a hasonlat Gabitól van): az első felkészülés imitálásához 16, de az IM-felkészülés első futásának szimulálásához is 8 tejesdobozzal megrakodva kellene futnom mai súlyommal – így azért talán nem véletlen, hogy jobban megy… :D

Ajjajj, közeledik a verseny. Marha lelkes vagyok, nagyon várom, és még tök sok témáról szeretnék írni. Ma elkezdődött az utolsó edzési ciklus, már csak 3 hét, egyre csökkenő terheléssel. Úgy 2-3 hete volt egy kis holtpont, nyűgösség, sok edzés és mostanában igen sok munka, mindez megspékelve egy-két zenei fesztivállal, túlterheléssel és (mivel az ember a szervezetét nehezen veri át) természetesen betegséggel.

A betegség azért remek dolog a felkészülés legkeményebb időszakában, mert próbálsz lavírozni a kihagyott edzések okozta lelkifurdalás és a pihenés, mint a gyógyulás egyetlen értelmes útja között - 2 hetem ment rá, de most úgy érzem, tök egészséges vagyok újra, és viszlát hiszti, nagyon várom a versenyt. (A jegyzőkönyv kedvéért: egy hosszú bringát és két úszást kellett csak kihagynom, de gondolom önmagában a gyengélkedés nem tett túl jót az erőnlétemnek.)

Mint már írtam és az érdeklődők láthatták is az edzésnaplóban, hétköznap azért relatíve rövidebb edzések vannak (már amennyiben pl. egy 2:30-as futás annak számít :D) és hétvégén jön a hosszú menet. Ennek okán külön öröm, amikor versenyezni megyek, utazás, izgi, drukkolás, ilyenek. Edző Gabesz bá'val egyeztetve 3 versenyre neveztem be, lásd alább (nem is annyira) rövid beszámolóimat.

FélIronman - II. Ironman Triatlon Fesztivál, Orfű - május 26.

• Orfű szuper hely, ezt ugye tudjuk a Fishingről. A vasárnapi versenyre már szombaton lementünk, Pécsen fantasztikusan finom ebéd, majd Orfűn pályabejárás. A bringapálya 3 kör (3*30 km), minden kör elején és végén meg kell mászni a 10%-os Gonosz Manó hegyet, majd irány Abaliget és fel északnak. Klasszik megoldás: elindulok, 5 perc múlva elkezd ömleni az eső, majd a visszaérkezés előtt 5 perccel eláll. Yeah! Utána futás a tó körül, ez 6 km, és továbbra is csodálatosan szép. Este BL-döntő és nagy alvás.
• Aztán reggel kellemes verseny előtti izgalom. Ja, és hoppá: 9 fok, a tó 18 fokos - mekkora mák, hogy indulás előtt még visszamentem az esőkabátomért. A 10:00-re tervezett rajt előtt közlik, hogy az eső miatt nem engedik fel a mezőnyt a Gonosz Manóra, mert csúszik, így a rajt 20 perccel késik, új bringapálya a tó körül, 15 kör...grrr.
• Úszás neoprénben, életemben először vadvízben. Apám, mennyire jó az uncsi uszodai hosszok után!!! Két kör, az első 21:20 alatt megvan, mennyire jó idő már a terveimhez képest (melyek alapján 45 perc a félIM táv, 1,9 km reálisan nekem)!!! A második körben ennek megfelelően már azon gondolkodom, hogy milyen lesz majd elsőként átszakítani a Hawaii Ironman célszalagját, közben húznak el mellettem az emberek - na ilyen, ha nem figyelek a technikára. Rosszabb is a 2. köröm, 44 perc valamennyi a vége.
• (A rend kedvéért: én mellben úszok, a többség gyorsban. Gabi elmondása alapján gyakorlatilag lehetetlen abbahagyni a röhögést azon a látványon, hogy elhúz a mezőny gyorsban, majd a végén pár pali szerencsétlenkedik mellben, mint a nagymamák.)
• Erős idegzetűeknek egy kép a neopRémről:

• Már említettem azt hiszem, ilyenkor jön a depózás. Ezt a profik kb. fél perc alatt oldják meg, ülnek is a bringára, menet közben fel a cipő, stb. Nekem ez stabilan 7-8 perc, lerángatni a ruhát, fel a bringásruhát, zenét, órát, mosdó, zokni, cipő, blabla. Állítólag "az Ironmanen mindenre van idő". :-)
• A bringa elég keményen indul, mert marha hideg van, ömlik az eső. Hú, nagyon kell az esőkabát. Lefagy a lábam, a versenyzők (főleg a profibbak) egymás után adják fel (nem a puhaságuk, természetesen a betegség, bukás elkerülése végett, vacogó, lila szájú emberek szállnak le a bringáról), én összeszorítom a fogom, feltekerem a Tankcsapdát és nyomom neki. A 15 kör elég uncsi, de mint mondtam imádom Orfűt + Gabi a körök végén mindig ugrálva buzdít sárga esernyőjével. Szerencsére jól megy a kajálás + nem rohanom el a bringát, ahogy szoktam, praktikusan az összes köröm +/- 30 mp-en belül van, 3:21 a vége, 27,5-es átlag - íme a részletek.

• Szerencsére a bringa végére elállt az eső. Persze újabb tökölés a depóban, hú, de jól esett száraz ruhát venni, majd 6 kör a futópályán. Még nem tudtam akkor, de mivel a bringapálya 2,5 km-re hosszabb volt, a futópályát ennyivel rövidítették - nem rossz. Az meg főleg nem, hogy egyszerűen nem fáradtam el. Nyomtam a saját tempómat, 6:00-os km-ek, pulzus OK, és semmi fáradtság. Szóval tök jó, az utolsó kört már lendületből nyomtam, 1:45 a vége, 5:48-as km-erek, így 6:14 alatt teljesítettem életem első triatlonversenyén a félIronmant. :D Remek élmény volt, (kis túlzással) minden percét élveztem. 60 indulóból 45 fejezte be, 40. helyen jöttem ki a vízből, 31.-ként szálltam le a bringáról és 29. lettem. Íme egy szép leírás az egyik szervező tollából.

• Kis adalék: milyen érdekes ez a "fejben dől el" dolog. Aki már csinált teljesítménysportot, az tudja a lényegét - vhogy ki kell tudni kapcsolni a fájdalmat meg hogy basszus még milyen sok van hátra, és ez igényel némi lelkierőt és koncentrációt. Tök érdekes volt, hogy a verseny utáni 1 órában nem a boldogság töltött fel, hanem vmiért az idegesség, sikerült kötekednem az utamba kerülőkkel (szomszéd, szállásadó, kocsmáros, feleség), akik persze furán néztek. Arra jutottam, hogy valszeg utána jöhetett ki ennek a bő 6 órának a feszültsége, ami persze elég nevetségesen hangzik, de tényleg így történt.

Tour de Pelso Balaton Maraton - Balcsi-kerülő bringaverseny - június 1.

• Ezen a versenyen már háromszor indultam, elsőként kb 8:40, másodszor 7:46 alatt teljesítettem a bő 200 kilit, harmadszor kiszakadt a külsőm és fel kellett adjam, ráadásul pont a siófoki céltól a legmesszebbi ponton kb.
• A verseny dinamikája olyan, hogy sok száz ember indul, és ha az ember benne tud maradni az élen haladó 50-100 fős bolyban, akkor a légellenállás csökkenése miatt igen szép tempóval tud haladni - aki még nem ment így, nem is tudja elképzelni, hogy ez mennyit számít, én 28-30 km/h körül átlagokra vagyok jó egyedül, a bolyban 35-40 körül halad az ember gyakorlatilag komoly megerőltetés nélkül.
• Ugyanakkor egy ilyen bolyban ha valaki borul, mindenki borul. Több forrás is utal rá, hogy életveszély, sokan éppen ezért nem is mernek így menni. Viszont hatalmas élmény, ilyen jó erőben nem igen leszek máskor, jó lenne egy jó időt menni - bevállaltam. Edző Gabesz bá' tanácsai (amit akkor még nem tudtam) az életemet mentették meg: "Sose menj teljesen a közepén, mert ha vmi történik, nincs kiút! Tehát próbálj a bal széle felé közlekedni, úgyis befelé fognak terelni, amikor előzgetnek, de próbálj meg ott maradni. Illetve ami még jó tud lenni, hogy a boly eleje felé tekersz, mert ált a bukások a közepén vannak, és onnantól megállítanak sokmindenkit, és nagyon szar felzárkózni ismét a mezőnyre. [...] Illetve nagyon figyelj minden mozgást, mert a bolyban nem látsz, csak kb követsz embereket, és egy-egy terelő sziget roppant kellemetlen meglepetés lehet. Arra készülj, hogy a déli part végén, az emelkedő utántól fogják rángatni a mezőnyt, és lesznek durva megindulások Keszthely felé, ez kb Csopakig szokott tartani, mert addigra szétrángatják a mezőny elejét."

• Konkrétan így lett. Három nagy bukás volt a 3 méteres közelségemben, és az mentett meg, hogy a bal oldalon óvatosan ki tudtam kerülni - ugyebár jobbra ott az út széle. Az első Lellénél volt, basszus, kb. 3 méter magasan repült egy bringa. Majd volt egy bazi nagy bukta Fonyódnál kb. vagy 20 érintettel, és vhol északon még egy (szerencsére nem vészesen gyors tempónál) szintén sokakkal.
• És valóban, Keszthely előtt megindult a mezőny, de fel tudtam zárkózni. Azért fáradtam rendesen, kajálni sem bírtam normálisan, mert annyira kellett minden tizedmásodpercben koncentrálni, féken a kéz, nehogy baj legyen, csomó hirtelen fékezés, kikerülés, kocsi, gyalogos, stb.
• Sajnos a füredi dombokon elbambultam, és pont ahogy a Tour de France közvetítéseken látni, szépen centinként haladva húzott el előlem a mezőny mézesmadzagként hívogatva, de akárhogy tekertem, ilyenkor nincs esély már. Szerencsére egy kisebb társaság 5 km múlva beért, és velük tekertem az utolsó 40-50 kilit, néhányszor én vezettem a brigádot.
• És 5:25 a vége!!! 749 versenyző ért körbe, 88. lettem 11 perccel a győztes mögött, 36,9-es átlag. Nem hittem volna, hogy valaha tudok ilyen jó időt menni - azt mindenesetre megfogadtam, hogy a bollyal többet nem megyek...
• Az edzéstervnek megfelelően futottam még fél órát a verseny után, íme a futás előtt egy kép "állandó Pelso-társammal", Derssel.

eXtremeMan113 Kaposvár - FélIronman - június 30.

• Ez egy újonnan alapított verseny, edzőverseny a nagyatádi Ironmanre, amire én is megyek. A szervezője az a Péter Attila, aki számos verseny, pl. a nagyatádi Ironman és a pesti futóversenyek állandó speakere, mindig gondolkodtam, hogy milyen marha nehéz lehet 4-5(-8) órán át konferálni arról, hogy emberek folyamatosan futnak el, futnak be, kidőlnek, örülnek, sírnak.
• A már-már szokásos koreográfia - szombaton lefelé menet isteni ebéd a Kistücsökben Szemesen, szállásfoglalás (Fogadó a Bárányhoz :D), majd pályabejárás. Elég későn tudtam nekifogni, de sebaj. Átvettem a rajtcsomagot, tekertem egyet a kaposvár-toponári, a várostól északra lévő Deseda-tótól induló, gyakorlatilag sík szakaszt nélkülöző bringapályán (ez nehéz lesz!), majd futottam a tó körül. Este hatalmas pizza, két jó sör, és borzasztó rossz alvás. A fent említett (amúgy a Fishing on Orfűn összeszedett) betegségem még kicsit tartott, plusz allergia, össze-vissza álmodtam baromságokat, alig aludtam.
• A rossz előjelek után viszont a verseny jól sikerült. A környezet itt is varázslatos. A tó 22-23 fokos, lehetett neoprénben úszni, és mivel az a rossz úszók utolsó mentsvára, én éltem a lehetőséggel (az alábbi képen sétálok be a vízbe, mintha így is hidegnek tűnne... :D, innen kellett még kb. 200 m-t úszni a rajtig, ami egy gátról történt).

• A Fishingen ugyebár Rátgéber László minden évben megpróbálja átugrani a tavat, én ezúttal kiinni próbáltam. Olyan erős északi szél volt ugyanis, hogy durván hullámzott a víz, ami remek lehetőséget kínál a levegővétel közbeni kortyolgatásra. Az időm 45 perc lett, örültem neki. A depóban persze megint tököltem, hát ez ilyen.

• A bringa, mint a pályabejárás után sejtettem, embert próbáló volt. Irgalmatlan északi szél (ez ugyebár odafelé volt átok, visszafelé áldás, mondjuk egy keleti szél még rosszabb lett volna, mert az oda-vissza oldalszél), a szervezők elmondása alapján bő 1.000 méter szintemelkedés, grrr. Ezzel együtt hatalmas élmény volt, én szeretek dombokon tekerni, vmiért most nem zavart a szél (ezt szeretném saját mentális felkészültségemnek betudni :D), megelőztem egy csomó embert, és remekül sikerült a frissítés is, jóllakottan, frissen, de nem túltelítve szálltam le a bringáról - 3:21 a vége (vicces, Orfű pont ennyi volt, igaz az kicsit hosszabb pályán), 26,7-es átlag, ami dombos pályán, szélben OK-nak számít az én szintemen.
• Itt jött egy kis intermezzo. Sajnos úgy volt kialakítva a pálya, hogy a második depózáskor Gabi már nem tudott a közelbe jönni, és sajnos nála maradt a törölköző, amit magam köré tekerek átöltözéskor. Mit volt mit tenni, bevállaltam egy gyors villantást, ami persze nem volt gyors, mert beleakadt a rajszámom a nadrágomba, aztán majdnem hasra estem fél lábon ugrálva. Azt pedig utóbb jelezte Gabi, hogy pont akkor ért be a győztes (hagyok időt feldolgozni: én még el sem indultam futni...) és kamerák előtt nyilatkozott, miközben én FKK-ban nyomultam a háttérben... Mind1, biztos nem látszottam. :D
• Itt nem voltam annyira friss a futáson, mint Orfűn, de fáradt sem különösebben. Nyomtam a szokásos tempómat, hajráztam az utolsó körben, 2:05 a futás (5:59-es kilik) és végül 6:34-es idővel (valamint egy plüss pingvinnel :D) futottam be.

• A 6:34 picit rosszabb csak, mint az orfűi 6:14, ott ugyanis mint írtam, rövidebb volt a futópálya - valamint itt is küzdeni kellett az elemekkel. Megint minden percet élveztem, megint nagy élmény volt, gyönyörű környezetben, és ezúttal idegbeteg sem lettem utána. Egyébként 215 indulóból 187 fejezte be - én 157.-ként jöttem ki a vízből, a depóban rögtön 7-en megelőztek, a bringán feljöttem a 138. helyre, újabb 3 hely bukta a depóban, majd a 140. helyen értem be.

Hú, ez nem volt egy rövid poszt, van rá sansz, hogy idáig csak a szűk családi kör jut el. :-) Mint írtam, még egy-két témáról mindenképpen szeretnék írni, ijesztően közeleg a verseny és egyre lelkesebb vagyok - szóval drukkoljatok, hogy maradjon a lelkesedés meg az egészség is!

Zajlik az élet! Közeleg a nagy megmérettetés, túl vagyok életem első triatlonversenyén (orfűi FélIronman, 6:14) és ma egyéni csúccsal megkerültem a Balcsit bringával (5:25) - na de ezekről majd később! :-)

Ugyanis nem meséltem még a bringázásról, pedig a leghosszabb szám, a verseny felét teszi ki kb. időben. Azt olvastam a felkészülés elején, hogy csak az fogjon bele Ironman-felkészülésbe, aki nagyon szeret bringázni, mert abból sok lesz. Én szerencsére imádok biciklizni, és ez csak erősödött az elmúlt hónapokban.

Na nem a felkészülés elején. Akkor ugyanis nem tud kimenni az ember (a hideg még csak-csak, arról is írok majd, de a csúszós utak a veszélyesek), így aztán kér a Jézuskától egy görgőt, felcuccolja rá a bringáját, és tekeri, mint az őrült a fűtött szobában. A görgő praktikusan szobabringát csinál az ember biciklijéből, de azért nem egy nagy élmény. A normál szobabicikli sem lenne az. Elég hangos, az ember nézi a tévét közben, és mindig attól fél, hogy leugrik a görgőről a bringa (ez amúgy viszonylag lehetetlen) és a delikvens beleszáll a képernyőbe. Mivel az idei tél elég hosszú volt, március 3-án tudtam először kimenni, addig 14-szer tekertem bent, a legtöbb 2:30 volt, de ezek örökkévalóságnak tűntek. Húúú, annyira jó volt végre kiszabadulni!!

Persze az első időkben Michelin-babaként be kell öltözni (lásd alább, időnként még símaszkkal is kiegészítve), amikor tekertem, sosem fáztam - kivéve a lábujjaim. Ez a tipikus, mert az ugye nem mozog, de hiába a két zokni + bazi vastag neoprén kamásli, 2 óra után gyakorlatilag nem érzed a lábfejed, és elég borzasztó érzés. Szóval ilyen hidegben sem lehet túl sokat menni, de ha nincs csapadék, legalább lehet kint tekerni.

Hú, nagyon vártam már a meleget. Az egyik korábbi posztban már utaltam rá, márciusban vettem egy új bringát. Egy velem egyidős, muzeális acél Atalám volt, a 80-as évek elejének csúcsmodellje. A most szóba jöhető lehetőségek az alubringa (100 körül), az alubringa karbonvillával (ugyanis az alumínium nagyon könnyű, csak nem rugalmas és így törik, ezért kell - főleg a magyar utakra - a rugalmas villa; 100 és 250 között), valamint a karbonbringa (250 és a csillagos ég között) voltak. Használt bringákban gondolkodtam, és a középső megoldásban. Végül egy gyönyörű, remek állapotú piros Fuji bringát vettem menő Shimano Ultegra szettel (ez egy jó széria, váltók, fékek, hajtókar), és eszméletlenül szeretek vele menni.

Két problémával szembesültem, ezekkel részben most is küzdök.

1. A bringán kulcskérdés a helyes beállítás (erről egyébként könyvtárnyi irodalom és ezer óra videó van a neten). Ez egy lassú és fájdalmas érzékenységvizsgálat, ahol mondjuk a kormány távolsága (szakszóval a kormányszár, azaz a stucni hossza), a nyereg és a kormány magassága, valamint a nyereg horizontális pozíciója változtatható (itt 1-3 centi játéktérről van szó maximum) - magyarul állítasz pár centit a fenti paraméterek valamelyikén, tekersz 2-3 órát, és akkor érzed, hogy mi nem jó. Fájhat a derekad, a hátad, a térded, a csuklód és a nyakad - nekem utóbbi fájt szerencsére egyedül, mert túl alacsonyan volt a kormány, és ahogy előre néztem, elfáradt a nyakam. Szerintem bő hónap volt, mire kitapasztaltam a helyes beállítást és pozíciót. Összességében átváltás van az aerodinamikus és a kényelmes beállítás között, persze függően pl. a bringás hajlékonyságától (mondjuk úgy, hogy ez nem az erősségem), én pedig a kényelmeset választottam.
   
   A dologba külön pikantériát hoz, ami nem látszik a fenti képen de fog majd lejjebb, hogy mivel a triatlonversenyeken nem lehet bolyban menni (tehát nem lehet a szélárnyékot kihasználni - ez viccen kívül kb. plusz 10 km/h-t jelent amúgy), a tökéletes időfutampozíció (amikor egyedül mész) eléréséhez szerencsés könyöklőt tenni a bringára. Na azt megszokni és tökéletesen beállítani több száz kilométer és csomó szerelés eredménye (nem hiszitek el, mennyit szívtam vele), de kb. egy hónapja már ez is tökéletes, szinte már nem is szeretek máshogy tekerni, csak a könyöklőre támaszkodva.
   
   
2. A másik gond pedig az erőm beosztása. Úszni, mint mondtam, nem tudok, viszont már abban is megy egy kb. egyenletes tempó. A versenyen persze látszott a "kb." ereje itt, de erről majd később. Futni viszont már tényleg futottam annyit, hogy képes vagyok tetszőleges távot 6:00 és 6:15 közötti kilométerekkel, gyakorlatilag fix pulzussal lenyomni. Na a bringán ez még nem megy. Nem bírom ki, hogy ne nyomjam, mint süket a csengőt (mondjuk 140-145-ös pulzussal a megcélzott 127 helyett), aztán amikor leszállok és elmegyek futni, csak szédelgek. Ez hatványozottan igaz a szembeszélre, amikor a 127-es pulzus marha lassú tempóra elég, így persze nyomom, 150-es pulzus, 22 km/h, sírás határa és ordibálás a széllel meg a természettel (csak azért merem ezt leírni, mert megkérdeztem mást is és nem én vagyok az egyetlen ezzel a viselkedéssel :D). Szóval egyszerűen meg kell tanulnom beosztani az erőmet a bringán is, mert az Ironman egy olyan félmaratoni verseny, ami előtt történetesen úszik, teker és fut kicsit az ember...
   
   

Egyébiránt hétközben 1-2 rövid, pörgős bringázást nyomok (mondjuk másfél óra), hétvégén meg tekerek legalább egy, de néha két hosszút (3-4 óra) és az utóbbi időben mindig futok is utána. Nagyjából 27-28-as átlagra vagyok belőve, és az érdi emelkedőn nyomtam eddig a leggyorsabbat, 74 km/h-t - persze nem felfelé. :-) A Pest környéki útvonalakat (7-es út, 1-es út, 6-os út, 510-es út, 10-es és 11-es út) már viszonylag unom, ezért imádom, ha hétvégén valahova elutazunk és mehetek új utakon. Persze marha fontos a frissítés (erről is tervezek külön posztot), szóval 40-50 percenként lenyomok egy csokit, banánt, mostanában szendvicset, és persze iszom az izotóniás italt rendesen.

Zárásként megmutatom két túrámat. Az egyik a maximális hátszél, Zamárdiból megállás nélkül haza, 32-es átlag, sosem nyomtam még ilyen gyorsan. A másik pedig nagy szembeszéllel induló és nagy hátszéllel végződő Balaton-nagykör Zamárdiból nyugat felé Tihanyig.

Hoppá, ez a poszt hosszabb lett, mint hittem, úgyhogy mégse írok most az első versenyélményeimről - legyen az a következő bejegyzés témája (BREAKING: benne neoprénes képpel)! :-) Addig is alább nagy büszkeségem, a Touron a hegyi menőknek járó pöttyös trikó - a kép pont a fent említett Balaton-nagykör után készült. Ebben persze hülyén néz ki, ha lassan vánszorgok egy hegyen, de igyekszem ezt elkerülni és pörgős áttétellel feltekerni...

Gyerekek, rengeteg tudnék mesélni - és még mindig marha lusta, de legalább is marha elhavazott vagyok.

Szűk három hónap van hátra, rengeteget edzettem, baromira élvezem, az új órám már ilyet is tud, súlyos 10 órákat töltöttem a bringám centiről centire való beállításával...de ahogy ígértem, jönnek a tematikus posztok (nem vagyok valami hiteles :D), kezdem az első számmal, az úszással.

A lényeg, hogy praktikusan nem tudtam úszni. Mármint tudtam, de nem jól. Ezért abban maradtunk Edző Gabesz bá'-val, hogy nyomjam a cuccot mellben. Annak a tökéletesítésébe kisebb munkát kell tenni, és mondjuk veszítek vele a gyorshoz képest max. 15-20 percet - ez a 14-15 órás totál tervezett teljesítéshez képest nudli. Ezt a döntést azóta random szembejövő emberek megkérdőjelezik (kedden pl. a neoprén ruha próbálásakor egy triatlonos tag), nyilván szakmai szempontból fura lesz egy mellben úszó pali a versenyen, de egyrészt nem én leszek az egyetlen, másrészt megtanulok majd máskor gyorsúszni.

Az úszást a fent említett deficit miatt már decemberben elkezdtem, a megszokás miatt minden elvemet feladva reggel. És láss csodát: nem volt olyan vészes! Rájöttem, hogy azt az 1 mp-et kell túlélni, amikor bemész a vízbe. A mai napig látom, hogy óvodásként húzom is az időt ilyenkor, még tökölök a szemüveggel, stb., hogy ne kelljen bemenni. Aztán minden remek, és utána jól indul a munkanap. Szóval december óta heti kétszer 5:30-5:45 körül kelek, és nyomás az uszoda.

Még decemberben megnézett egy gyerekeket oktató néni, mondta, hogy a gyors sem vészes, lehetne fejlődni, és adott két tippet a mellre, kb. azóta is ahhoz nyúlok vissza. Előbb kell összezárni a kart, mint hittem, és kb. egy szívalakot kell formálnia a kartempónak. Azóta (eredeti terveimmel ellentétben) nem vettem más edzői segítséget igénybe (némi Youtube + Gabi-tanács kivételével) - mivel itt jóval kisebb a technika jelentősége, egyszerűen csak dolgozni és gyakorolni kell.

A programom egyébként, mint már írtam is, heti két úszás, általában hétfő-csütörtök (ezt különböző vasárnap és szerda esti programok módosíthatják). Az egyik általában hosszabb, egyenletes úszás (pl. 200m bemelegítés, 2*35perc úszás, 200m levezetés, ez így mondjuk 3000m, persze eleinte kevesebb volt), esetleg némi ütemváltással, pl. a 35 percből 10p erős, 10p laza, 10p erős, 5p laza. A másik úszás pedig változatos, technikát fejlesztő, pl. csak karral, csak lábbal, jobb karral + bal lábbal és fordítva, minél kevesebb tempóval átérni, víz alatt úszni, ilyesmi. Ezek elég élvezetesek a változatosságuk okán, ill. ráébresztenek pl. olyan apróságokra, hogy mennyire marha gyenge a kartempóm, valamint milyen sokat is gyorsít az, ha rendesen húzok karral - a lábtempóm nagyjából rendben van, csak hát az Ironman maradék két sportja azt veszi igénybe, jó lenne legalább a vízben nem csak azt terhelni.

Szögezzük le: még mindig igen lassan úszok. Viszont a trend szembetűnő - úsztam egy 500 méteres tesztet a felkészülés elején, 12:13 volt az eredmény teljes erőbedobással, kifulladással a végén. A mai teszteredmény ezzel szemben 10:45 volt, hétfőn pedig úsztam egy félironman távot (1.900 méter) próbaképpen, 42:45, ez 11:15-ös 500-nak felel meg. És nem fáradtam el. Szóval persze, még ez is nudli, de ez a fejlődés azért látványos, engem meg tökre motivál.

Két uszodába jártam/járok, van egy drága és szar meg egy olcsó és jó. Előbbi a Nyéki Imre Uszoda, utóbbi a régi Sportmax Hegyvidék, most MOM Sport Központ, ami a MOM Park mellett van. Mindkettő 33m-es, kisebb nem jön szóba, 50m-es meg csak messze lenne tőlem meg a munkahelyemtől. Nyilván a Sportmax klóros vizétől elkezdett fájni a tüdőm és hányingerem volt, amíg sátor volt a medence fölött, így járhattam a drága&szar kombóba. Bár a napokban levették a sátrat és az elmúlt 4 alkalommal megint a Sportmaxba mentem és valszeg oda is fogok már járni, a Nyéki Imre 4 hónapja volt akkora kulturális élmény, hogy ne sajnálattal tekintsek rá vissza.

Itt ugyanis megállt az idő, de nem ám öt éve, hanem 1970 körül. A résztvevők is ugyanazok, ők viszont öregedtek. Az átlagéletkor velem együtt 70 körül van, kb. nincs nálam gyorsabb úszó, míg a Sportmaxban az emberek fele lehagy. Veszel bérletet, azt bemutatva alkalmanként kapsz napijegyet és karszalagot, majd mindhármat (!!!) bemutatva kulcsot az Öltözősfaszitól. (Amikor próbáltam megtudni ennek okát, jött is a válasz az Uszoda Császárától, az Öltözősfaszitól: "Fiatalember, ne akarjon maga mindent tudni.")

Tényleg ezek a formák a királyok, szól a zene, villany az arany fux, körömreszelés, WC-re menés/privát ügyintézés 0,1 m/s sebességgel, míg 20 ember vár. Haveroknak jattért előkelő szekrény jár (bár tudnám, az mit jelent?!), ezért más látogatók a háta mögött szidják. Zajlik az adomázás az öltözőben, politika, gazdaság, sport, nők (?), uszodai nők (???), illetve persze az a szemét Öltözősfaszi.

Rejtély #1: Megyek úszni, korai megbeszélés miatt 6:15-kor lépek be a 6:00 kor nyitó uszodába. Veszem fel a kulcsot (szimultán prezentálva a bérlet-napijegy-karszalag triumvirátust), Géza bácsi ekkor távozik (!!!), villan a jatt, villan a kézfogás, "Géza bácsi, egészségedre, ma jól megnyomtad!". Bakker, mennyit úszott az Öreg 15 perc alatt, incl. átöltözés kétszer???

Rejtély #2: Miért, de könyörgöm miért kell meztelenül hajat szárítani a falra szerelt hajszárító alatt??? No comment...

Szóval még csak most szokok át a Sportmaxba, ahol amúgy marha jó a kelő nap alatt úszni, mint mondtam olcsóbb (1.200 vs. 1.500), tiszta, modern, elég egy műanyag karkötő mindenhez, elfogadnak SZÉP-kártyát, jók a recepciós csajok stb. De azért hiányzik a Nyéki Imre légköre, én mondom.

Egyébként pedig tényleg élvezem ezeket a reggeleket, legalább is többé-kevésbé. Gabi néha elkísér, megvan a reggeli szertartás (előre bekészített minden, kávé ekkor és csak ekkor reggel is, hogy ne legyek álmos és még kevésbé fázzak), utána munkában joghurt és zabpehely. Úszni ugyan még mindig nem tudok, de azért fejlődtem. Kis bibi: még életemben nem úsztam vadvízben, és még életemben nem úsztam soha egyben 3.800-at. Előbbit két versenyen lesz alkalmam gyakorolni (ráadásul oda neoprén is kell majd, jeee), utóbbit majd meglátom. Mindenesetre az Ironmanen a cél frissen kijönni a vízből, lehetőleg 1:30-1:40 körül végezni, és szép nyugodtan indulni tovább tekerni.

A tekerésről pedig majd jön a következő poszt nemsokára! :-)

Kezdésként rögtön két dolog, amire rájöttem mostanában:

• A blogírás úgy ér valamit, ha ír is az ember néha.
• Az első posztban olyan voltam, mint a tapasztalatlan prezentáció-készítő - attól, mert ő már hónapok óta pörög a témán, egyből azt hiszi, hogy mindenki ugyanannyira képben van.

Szóval azt találtam ki, hogy ezúttal leírok néhány alapdolgot magáról az Ironmanről és a felkészülésemről, aztán szánok 1-1 posztot a 4 sportra - nem tévedés, úszás, bringa, futás és táplálkozás. Nyilván utóbbit a versenyre szokás mondani, mindenesetre a test működése, annak megismerése szintén fontos témakör egy ilyen felkészülésnél, én pedig már most eszméletlenül értek hozzá ugyebár. :-)

Ér cseszegetni, ha a fenti tervek nem teljesülnek.

Tehát az Ironman egy hosszú távú triatlon verseny, amely a következő sportok és távok teljesítését jelenti:

• 3,8 km úszás;
• 180 km bringa;
• 42,2 km futás (azaz egy maraton).

Mindezt egy szuszra kell lenyomni, reggel becsobban az ember, délután (illetve a magamfajta este) befut/betántorog. Konkrét szintidő nincs, de hozzávetőlegesen 16 óra körül mozog - rész-szintidők vannak.

• Úszás + átöltözés (szakszóval depózás), azaz a bringa megkezdése: 2:20 (én 1:45 körül szeretnék úszni, a depózást meglátjuk, még nem próbáltam)
• Bringa + depózás, azaz a futás megkezdése: 10:30 (én a teljes bringát 7:30 alatt gondolom lenyomni)
• Futásnál az utolsó kb. 7,5 km-t kell 15:00-kor megkezdeni (én szeretnék egy 5:00-5:30 körüli maratont futni)
• A fenti számokat összeadva nekem 14:00-15:00 körül idő (grrr) lehet a reális - persze elsősorban a teljesítés a cél.

Nálunk immáron 23. éve rendezik meg a nagyatádi Ironman versenyt, amely a Hosszútávú Triatlon Országos Bajnokság is egyben. Nagyatád frankó hely, Somogy megyében van, először disznót vágni jártam ott, ill. tavaly maratont futni és kedvet kapni. :-)

És akkor a felkészülés. Mint mondtam, a felkészülésemet egy edző segíti, Tepónak hívják (ez itt a reklám helye), de lehet a blogon edző Gabesz bá'-ként is fogom emlegetni. Ő már jó előre jelezte (ekkor én gyorsan a pohár után is nyúltam), hogy januárban el kell kezdeni, kell ez a 7 hónap felkészülés, hogy a kezdeti heti 8 óráról heti 16-ra fel tudjunk menni, ami kelleni fog. Most kb. heti 10-11 óránál járok, a két héttel ezelőtti hét volt az első, ahol minden nap nyomtam edzést - az így nézett ki, kb. sztem ez egy ideáltipikus hét (nyilván a volumen változik), de 1-1 edzés eddig mindig kimaradt, amit edző Gabesz bá' is engedélyezett:

• Hétfő reggel úszás, 2.100 m, kb. 1:15
• Kedd este futás, 1:15 (ez mondjuk 11-12 km)
• Szerda bringázás, 1:15 (ezt még a szobában nyomtam, szóval 0 km :D)
• Csütörtök reggel úszás, 2.000 m, kb. 1:15, vegyes feladatokkal
• Csütörtök este fél óra (0:30) erősítés otthon
• Pénteken futás 1:15 tempósan, ez 13,5 km volt
• Szombaton hosszú futás, 2:00, 19-20 km
• Vasárnap hosszú bringa, 2:30, 55-60 km, és végre valahára ki tudtam menni!!!

A sportokról még fogok írni külön, a dolog biológiai hátteréről is (aka pulzusszám), mindenesetre az edzések a következőképpen épülnek fel - és itt hadd idézzem edző Gabesz bá't:

• Alapozás (januártól március közepéig): "alapozásnál szilárdítjuk meg az alap dolgokat, és elkezdünk hozzászokni a távokhoz, stb..."
• Forma (március közepétől május közepéig): "formába hozás idején már bekapcsolódnak a kombinált edzések, más pulzustartományok jönnek edzésenként, gyorsító edzések is lesznek, meg erő fejlesztők is."
• Verseny (május közepétől július végéig, a versenyig): "itt már a verseny specifikus edzéseké a főszerep, előtérben a versenyen használatos pulzusokkal, tempókkal, és a táv növelésével. Itt lesznek a felkészülési versenyek is pl."

Hát így állunk. Illetve úgy, hogy kezdem érezni az edzések hatását. Mondjuk 2 kg-t fogytam mindössze, ami kerekítési hiba, de ettől eltekintve bazi jó erőben érzem magam. Ma megállás nélkül úsztam 2,5 km-t (ami életemben eddig a legtöbb) és 5 perccel voltam gyorsabb, mintha a 2 hónappal korábbi legjobb 500-as (!!!) időmet úszom le 5-ször (na igen, az alacsony bázis előnyei :D). Szombaton kifutottam Érdre, ez kb. egy félmaraton, és szinte végig ugyanolyan frissnek éreztem magam, nem fáradtam el. Vasárnap tekertem 70 km-t (Martonvásár oda-vissza), majdnem 29 km/h-s átlagot mentem, ami nem egy nagy cucc, de nekem szerintem még sosem sikerült egyedül, boly nélkül. Ja, és vettem egy csodaszép bringát vasárnap este, már alig várom, hogy kipróbáljam.

És élvezem. Na nem minden percét, a korai kelés és az uszoda hideg vizébe érkezés nem egy nagy öröm, és néha a futás is sok, de alles zusammen tetszik, jól érzem magam, szívesen csinálom, és ez tök jó. És bár félek a következő kemény hónapoktól, de most, hogy már tudom, milyen, jóval kevésbé félek, mint mondjuk Karácsonykor, az edzések elkezdése előtt. Igazság szerint tökre várom az egészet! :-)

"És olvastam, hogy az út a fontos, hogy soha ne legyen vége
De szerintem a cél is az útnak a része."

Mielőtt belefognék, egy kis módszertani alapvetés és fogadalom. Minden, Ironmannal foglalkozó iromány kitér az Út és a Cél viszonyára, "az út maga a cél" és barátai. Egyrészt lehet, másrészt én az előbbi téma boncolgatása helyett tartanám magam a fenti Kiscsillag-idézethez, ami az alábbi úrról szól - Jávor Pálról... :-)

Szóval a történet. 2009 januárjában (ajjaj, majdnem megint egy rock-idézet jön, "egy Fradi-győzelem és öt konyak után") egy Visegrádi utcai baráti vacsora során elfogyott egy-két üveg rövidital. Itt, az ilyenkor megszokott, a szalonspiccet kihasználni igyekvő fogadásoktól eltérően korrekt, motiváló fogadás köttetett - ennek a részletei olvashatók a lenti posztokban.

Nos, akkor (Jézusom, miért idézek megint) mázsa-kettő voltam, 102 kg. Azóta eltelt bő 4 év, lefutottam 3 maratont, és 10 kilóval vagyok könnyebb. Mint ígértem, nem térek ki az Út és a Cél bonyolult viszonyrendszerére, csak simán jelzem, hogy elég királyul érzem magam.

Az Ironmannel először az első maraton után kezdtem el szemezni, 2009 karácsonyán. Bő hónappal a maraton után, a fogadáson nyert jégerek már lementek, szuper 10 órás alvások, ebéd után még leszalad 10 bejgli mellé 8 zserbó, kemény vagyok, nézzük, mi kell hozzá. Nézegettem blogokat, írtam egy emilt egy ezzel foglalkozó edzőnek - aztán elkezdődtek a hétköznapok és visszavettem az arcomból. :-)

A hiba ott érkezett, hogy a harmadik maraton egy Ironman-váltó része volt, 13 órán belül teljesítettük a távot a Vas és Olaj csapattal, Heni és Dani kollégáimmal tavaly júliusban. Na ott rohadtul megfogott a téma - a miliő, ami egy ilyen Ironman-versenyen van, szinte átadhatatlan. Kvázi eldőlt a kérdés, ennek neki kell menni, amíg nagy nem leszek. És újra írtam a fent említett edzőnek, és január 1-étől nekiálltam.

Valamelyik lenti posztban (3 és fél éve kb.) összeszedtem, az első maratonra 55 órát készültem. A másik kettőre kb. összesen ennyit. Az Ironman-felkészülésben már 33 edzésnél, majd' 40 óránál járok, és még szinte el sem kezdtem. Ez egy új életforma lesz most, amit egyelőre élvezek. És beneveztem július 27-ére az Ironmanre. Drukkoljatok, én pedig (remélem) írok még a részletekről.

Addig is egy kép arról, hogy hogyan fut az ember hóban... :-)

:-)

A lényeg a címben van, de miután tömegek követelték :-) a beszámolót, íme néhány "Schlagwort", erős képi hatásokkal.

• A pihentető hét után szombat este érkeztünk Győrbe, ahol Ders szülei isteni csülkös lencselevessel és rakott palacsintával vártak minket, így a szénhidrátbomba megvolt.
• Kb. 1 óra gépszerelés után megtekintettük a Tűzszekerek c. futós filmet, ami sajnos nem annyira jó, mint hittük, de legalább kellően elálmosodtunk. Az alvás fél 1-től fél 7-ig tartott, tehát rendben volt.
• A reggeli a verseny előtt bejáratott fonott kalács, szüleim isteni vegyeslekvárja kombó volt Nesquick kakaóval, ez őrült fontos részlet ugye...
• A verseny, mint sejtettük is, szuper családias volt, kb. 150-200 indulóval, amiből sztem kb. 40 futott maratont. Jól jellemzi az esemény méreteit, hogy minden kör végén (mint írtam, 6 db 7 km-es kört nyomtunk) a rajtnál ülő 8 néni felírta, hogy melyik rajtszámú versenyző érkezik, így számolták az időket. Kedves, családias verseny volt.
• Íme egy kép indulás előttről (a fekete szteccsgatyákat külön kiemelném):

• Szintén tudtuk, hogy erdei pálya lesz. Nos, kb. az út fele ment erdőben murvás, földes részen, ami elég hepehupás volt, míg a másik fele betonon, ebből kb. 2 km egy töltésen, ahol izomból fújt a szembeszél.
• Ami a körülményeket illeti, volt útközben meg a kör végén egy-egy frissítőpont, illetve a kör végén az "ünneplő tömeg" is. Egész konkrétan szerintem ezért futottam öt órán belül. Amíg az ember nem fut versenyen, ezt üres frázisnak hiszi, de annyit, de annyit segít ilyenkor egy-egy jó szó, hogy én még az egyik kanyart jelző és ott hevenyészve tapsikoló faszingerrel is lejattoltam a végén, annyira hálás voltam neki. És még sokkal jobban Gabinak, a szüleimnek, Beusnak, Dórinak, Krisztinek és Tamásnak, hogy buzdítottak, valamint az erő mellett finom falatokat is adtak - lásd alább (elárulom, hogy az egyik kép Gabi Photoshop-tudását dicséri):

• Hogy hogy éreztem magam? 3 körön át remekül, aztán 3 körül át borzasztóan. Az első fele úgy ment, ahogy terveztem, se nem gyorsan, se nem lassan, aztán elfogyott a kraft. Hogy mi az oka, nem tudom, hiszen a 30-as versenyen semmi ilyesmi nem volt 21 után. Tippem a talaj (Zsolti is megerősítette), nem voltam hozzászokva, hogy minden lépésemre ügyelnem kell. Persze más oka is lehet, Gabi nagybátyám sem tudta a 21-es vagy 30-as formáját átmenteni, a maraton azért másik liga, és fejbecsapja az embert.
• A 4. kör még csak-csak ment, a holtpont (ahogyan azt sejtettük is) utána jött - 14 km még ****a sok. Ott nagyot szenvedtem, az utolsó kört meg már simán (persze marha lassan) behúztam. Mindezt az alábbi diagram is szemlélteti, a 2-3. köröket bénaságból fakadóan nem mértem külön, így feleztem a két kör együttes adatait, de emlékeim szerint ez nem különösebben tér el a valóságtól.

• Tudjátok, az kicsit fura érzés, hogy kb. minden edzésen gondoltam arra, hogy milyen koreográfiával futok majd be, majd a végén annyira kivoltam, hogy nem csináltam semmit, csak bevánszorogtam, mint egy darab... Megint csak üres frázisnak tűnhet, de lelkileg is igénybe veszi az embert egy ilyen verseny, de persze marha sokat is ad, ha sikerrel érsz célba - lásd alább (az idő amiatt több, mert kicsit később léptem át a vonalat a rajtnál):

• Zsolti eszméletlen jó, 3:49-es idővel zárt, Marci végül 28 km-t teljesített - ezzel pedig megnyertük a fogadást.
• Ders és a kis pajtások szuper meglepetéssel készültek, úgy fest, számítottak rá, hogy nyerhetünk :-). Köszönjük, tök jól esett!

• Slusszpoénként másnap (hétfő) este elmentem ötlabdázni, és bár egész nap dór oszlopokat éreztem a lábam helyén, egy alapos bemelegítés után gyakorlatilag alig fáradtam el kb. 1,5 óra intenzív testmozgástól. Már írtam, gimis korom óta (amikor heti három fociedzést nyomtam és ** kilóval kevesebb voltam) nem volt ilyen jó erőnlétem, sokkal jobban érzem magam fizikailag, mint mondjuk fél éve, és ezt is (mint oly' sok minden mást) a Jégernek köszönhetem! :-)
• Komolyra fordítva a szót köszönöm mindenkinek a lelkes olvasgatás, figyelmet, támogatást, szurkolást, jól esett. Továbbra is van kedvem futni, és szívesen futnék jövőre is maratont. És bár nem ígérem, hogy életem minden nagy tervéről és annak megvalósulásáról blogot vezetek majd, ez így frankó volt.
• Zárásként és búcsúzóul álljon itt Gabi új fényképezőjének és Photoshop-tudásának két szerelemgyermeke... :-)

Nos, végetért a felkészülés, alább az elmúlt hetek eseményei, tanulságai a szokásos távirati/felsorolásos stílusban:

• A 19. hét végén futottam egy félmaratont (itthonról otthonra, a Páva utcából Ürömre), ami nagyon bíztatóan sikerült, teljesen egyenletes tempóban mentem, nem fáradtam el, és szinte nem is éreztem 2 órával a futás után, hogy aznap sportoltam.
• Kaptam Gabitól (pont akkor, amikor én Don Perignon pezsgővel és valami mással készültem) egy hiper-szuper, direkt hosszú távú igénybevételre kifejlesztett izotóniás port (magunk közt: vödrös koksz), az szerintem jól dolgozott a fenti huszas alkalmával.
• Sajnos az elmúlt hetekben csak közepesen sikerült tartanom az edzéstervet, mert bár volt heti egy-két futás, sokat sportoltam mást, ötlabda, kosár, tollas. Ez egyrészt jó volt, mert végig tök jó erőben voltam (nem nagyon bírtam elfáradni), másrészt viszont félek, hogy nem vittem-e túlzásba. Az utóbbi edzéseken volt egy kis fájdalom a sípcsontom mentén, ez biztos a fáradtság jele, egy szó mint száz ezen az utolsó héten már pihenek.
• Mint legutóbb is írtam, kezd hideg lenni, vettem szuperszexi sztreccsnadrágot (biztos lesz majd fotó is), meg új termopulcsit. Ami szembetűnő, hogy az eddig bemelegítés (kb. 500 méter kocogás, kis gimnasztika) már nem elég, kb. 5-6 km kell, mire elérem az üzemi hőfokot, márpedig aki futott már, az tudja, hogy addig nem nagy élmény az edzés.

Ami a vasárnapot illeti, a következő program várható:

• A héten sok alvás, tésztakaják, pihenés, no alkohol (elvileg 2,5 hét szünetet akartam, de múlt csütörtökön beszaladtam mégis egy kocsmába, így végül 10 nap szünetet vállalok).
• Szombat délután leutazunk Győrbe, ott közös tésztaparti Ders prezentálásában (szerencsére ő is fut 10 km-t velünk egy másik fogadásból, elég sok piát megmozgat a Srác, így talán nem fog semmit belekeverni a kajába :-) )
• A futást a Sri Chinmoy Marathon Team szervezi, a névadó egy india spirituális mókus, tanító és filozófus. Ez a 13. győri versenyük, itt található némi szegényes infó.
• A lényeg - a marathon a győri Püspök-erdőben lesz, mégpedig 6 db 7 km-es körrel. Hátránya a körök lélektani hatása, illetve az erdő talaja (miközben én betonon készltem), előnye viszont, hogy a szurkolótábor mindenféle mozgás nélkül is többször tud bíztatni, ami sokat jelent.
• Szintén jó, hogy a kör felénél és végénél is van frissítés, vagyis 3,5 km-enként, rám fog férni a Gabitól kapott szuper vödrös koksz meg a banán, utóbbi a 30 km-en is bejött.
• Remélem, semmilyen gikszer nem jön közbe. Bár kicsit még fáradt vagyok, az erőnlétem 18 éves korom óta nem volt ilyen jó, fejben rendben vagyok (akármit is jelent ez), a hosszú futások jól mentek eddig. Kicsit ugyan félek a tapasztalt maratonista arcok (Andris kollégám és Gabi nagybátyám) által említett 30 km után érkező holtponttól (úgy is mint "kalapácsos ember"), az időjárástól és a talajtól is, de remélem, hogy minden rendben lesz. Amennyiben igen, akkor 4:15 és 4:30 között várom magam, 5 óra felett leszek a fogadás alapján nem teljesítő.

 Végül egy összesítő a végére:

• Az elmúlt 24 hétben 53 futóedzést végeztem.
• A legrövidebb 5, a leghosszabb 30 km-es volt.
• Összesen 55 óra 16 perc 20 másodperc alatt futottam le 524,52 km-t.
• 16-szor mást sportoltam.
• Így átlagban 2,4 naponta edzettem, de gyakorlatilag 2 hetet kihagytam nyaralás miatt.
• Ha közhelyet kellene mondanom - az elmúlt majd' fél évben bebizonyosodott, hogy nem a cél számít, hanem az út, ami oda elvezet. Már ezért megérte.

De mivel nem kell közhelyet mondanom :-), ezért csak annyit kérek, hogy drukkoljatok vasárnap - ígérem, ha csak röviden is, de legkésőbb másnap beszámolok mindenről.

Nos, közeledik a nagy nap, 4 hét múlva Marathon Jägerért. Az elmúlt hetek több szempontól is eseménydúsak voltak - ennek a blognak azonban a futás a témája, maradjunk tehát a kaptafánál.

A legfontosabb esemény két hete történt, lefuttam a 30 km-t, mégpedig 2:57:50-es idővel, amivel elégedett voltam. Íme egy kép a 7. km környékéről és egy a befutóról.

Lássuk a tapasztalatokat a szokásos formában:

• Nem volt valami szuper futós idő, az eső végig szitált, ill. kb. 1 órán át ömlött is, valamint fújt a szél.
• Szinte egyáltalán nem haltam meg, annyira voltam fáradt, mint a félmaraton után. Vitt a lábam előre, nem voltak holtpontok, és kb. egyenletesen mentek az 5:50 és 6:00 közötti kilométerek.
• Mondhatni megéreztem a marathon szelét - és erejét. Láttam, ahogy az utolsó 10 km-en a marathonfutók dőlnek ki a sorból, és mivel egyrészt nem kevés ilyen volt, másrészt azt is gondolom, hogy azért ezek nagyrésze felkészült volt, szóval az utolsó 10 km tényleg nagyon durva lehet.
• A hangulat most is rengeteget segített, szuper volt a közönség, a miliő. Volt kb. 10 olyan km (egy hosszú és két rövidebb rész), amikor egy fordító miatt szemben futottunk egymással, az megintcsak nagyon jó volt, lehetett figyelni az arcokat. Kijöttek a szüleim, Gabi, illetve a Lágymányosi híd környékén rámköszönt egy csajszi, aki nem tudom, ki volt. Ha olvassa ezeket a sorokat, legyen szíves világosítson fel.
• A frissítés, mint múltkor is, profi volt, és nagyon látszott, mennyire hasznos. Rengeteget tud dobni az ember erején egy kis Powerade vagy banán.
• Most nem volt bennem akkora versenydrukk, így a pulzusom is OK volt, 160-165 között mozgott, ami persze lehetett volna alacsonyabb, de nem volt vészes.
• Hihetetlen őrült emberek vannak - futott Rubik-kocka, takarítónő, torta, görög katona, toltak tolószéket, babakocsit, infúziós állványt(!).
• Míg a félmaratonnál azt éreztem, hogy szinte semmit nem kapunk a pénzünkért, itt nagyon gazdag ajándékcsomag volt egy tök profi futópólóval és egy baseball-sapkával. Gabi javaslatára mostanában abban futok fejpánt helyett, lényegesen civilizáltabb képet festek.
• A fenti befutós képet Gabi módosította kicsit, az eredetieket itt és itt találjátok.

Végezetül néhány további tanulság az elmúlt hetekről:

• Sajnos kezd hideg lenni. Egyelőre elég a síelős aláöltözet a mez alá, és nem fázom rövidgatyában, de alighanem a versenyig (és főleg a versenyen, november 7-én reggel 8-kor) szükség lesz a szuper kinézetű hosszú sztreccsgatyára - amit persze előtte néhányszor "be is kell majd törnöm".
• Sajnos kezd hamar sötétedni. Manapság már nem nagyon tudok olyan korán hazamenni a melóból, hogy még világosban fussak - ez van, nincs mit tenni.
• Múlt hétvégén egy horgászat alkalmával lakókocsikban aludtunk a talajmenti fagyban, és kicsit sikerült megfáznom. Már jövök ki belőle szerencsére, de jó lenne ezt mihamarabb letudni, jól hazateheti egy ilyen betegség a felkészülést.
• Holnap futok még egy 20 km-t (Ürömre), aztán vége a hosszú távoknak, az utolsó 4 héten heti 3 futás lesz csak, és max. 15 km.

Drukkoljatok! :-)

Először is újfent szeretném megköszönni a kommenteket, tegnap voltam a koliban (bár futottam előtte, azért a reménybeli nyeremény rám eső részének fele is leszaladt később), és sokaktól kaptam visszajelzést a futás témában - örültem neki.

Kezdjük a lényeggel, az első komoly mérföldkő megvolt, lefutottam a félmaratont - 16 km után ilyen vidám voltam:

Sőt, alapvetően végig vidám voltam, és ez jó hír - na de álljon itt a szokásos bullet pointos összefoglaló:

• Hatalmas élmény volt, mindenkinek ajánlom. Remek időben végigfutni Budapest legszebb részein (itt) 6.999 ember társaságában, végig szurkoló, kereplő, támogató, zenélő emberekkel körülvéve nagyon frankó élmény, épp tegnap fogadtam egy kollégámmal (miután hetek óta szivat a maraton miatt, nyilván csak irigységből), hogy 5 jégert kap, ha lefutja jövőre.
• A végső idő 2:02:45, ezek 5:45-ös kilométerek, kissé a várakozásokon felül.
• Egyetlen ijesztő pont volt: a pulzusom 176 volt átlagban, ami a szokásos 157 felett van jóval (a pulzusmérés lényegéről lásd korábbi bejegyzéseimet). Még a fartlec futásokon is alig szoktam elérni azt a szintet, ami most az átlag volt. Két tapasztalt maratonista (Gabi nagybátyám és Andris kollégám) egyöntetűen a versenydrukkal magyarázták mindezt, amit én is elhiszek. A fura ugyanakkor az, hogy míg ilyen pulzusszám mellett el kellett volna fáradnom, ez nem történt meg. Vitt a lendület, a tömeg, és nem is volt holtpont, gyakorlatilag végig élveztem a futást. Indok lehet még, hogy rossz volt a mellkasi jeladó, de ezt nem nagyon hiszem.
• Amúgy ostobaság #2: a végén valószínűleg kidobtam a jeladó egy részét véletlenül, így két héten át nem tudtam pulzust mérni (ami persze nem volt gond), majd 13.000 forintért pótoltam mindezt - hülyének is megéri, iPod a kocsin, jeladó a kukában, mi jöhet még? :-)
• Fontos adalék, hogy a félmaratonon kb. 4 km-enként van frissítőpont - na ez eszméletlen sokat számít. Mindenhol megálltam kb. 2 mp-re (az első alkalommal nem álltam meg, és úgy jártam, mint az Airplane Tedje a drinking problemjével, lásd itt, vigyázat, nagyon hangos), nyomtam fél pohár fizet, fél pohár Powerade-et és még egy korty vizet, és ez nagyon sokat számított, éreztem.
• Végül emlékezzünk meg Zsolti fenomális (1:35) és Marci szuper (2:00) idejéről, ezek ígéretes teljesítmények a fogadás kapcsán, ezúton is gratula hozzá!

Amúgy minden a legnagyobb rendben. A felkészülés legkeményebb heteit élem, heti 4 futás, 30-40 km összesen, de nem érzem tehernek. Emellett elkezdődött az ötlabda bajnokság (akinek még nem meséltem erről, annak részletek itt), a tanítás az egyetemen, sok a munka, lelépett egy kolléga, de megoldom. Íme az elmúlt két hét tanulságai:

• Basszus, tök durva, de teljesen kezdem megszokni az edzéseket. Szokatlan lenne, ha nem csinálnám. Rutinszerűen tervezem a futásokat, öltözök fel, ismerem a legjobb utakat, sőt a távolságokat is jól látom. Tudom, milyen edzés és/vagy hangulat kell az Economistoz, a rádióhoz vagy Cseh Tamáshoz, és eszerint döntök a zenéről. Már-már hiányozna, Úristen... Most úgy tervezem, hogy ha nem utálom meg nagyon ezt a futás dolgot a maraton után, akkor legalább heti egy edzés erejéig folytatom.
• Teljesen rászoktam a Kopaszi-gátra, tök jó terep, tök jó levegő, és jó sokan is futnak ott. Kifutva a végéig, majd a Budafoki út felé távozva és a Petőfi hídon visszatérve egy kb. 8 km-es kör tehető meg tök jó környezetben.
• Kezd sötét lenni, ez kevésbé élvezetes, de nem zavaró.
• Kezd hideg lenni, ez kevésbé élvezetes, de nem zavaró.
• Simán megy a 6:00 perc/km-es tempó stabilan. OK, kicsit segít az óra, de nélküle is menne. Mértani pontossággal tudok futni 10 km-t 60 perc alatt és 15-öt 90 perc alatt, ráálltam, ez királyság.
• Végül, és ez is tök durva, teljesen más távolságot tartok soknak. Most néztem vissza, még a blogbejegyzés címében is megemlékeztem az első kétszámjegyű kilométeres futásomról. Most a 15 km alattiakat már lazának tartom, és ez azt hiszem, jó hír. Nem különösen ráz meg 1,5 óra végigfutása, és ez a nyár elején nagyon nem így volt.

Inkább az a javaslom, - természetesen nem megelőlegezve a novemberi sikert - hogy ha nem csak nekem tetszik ez a futás dolog tavasszal elnézhetnénk valami külföldi nagyvárosi maratonra akár szurkolóstul és maradhatnánk néhány napot, ne adj' isten 1 hetet.

 

Szerintem koncentráljunk a mostani feladatra, nov. 7.-én, (amúgy a rákellenes világnapon) fussuk le azt a pár km-t, élvezzük ki, ahogy Ders a szeretett szülővárosában kénytelen végignézni hogyan veszít el egy fogadást, végül basszunk be a jól megérdemelt töménytől. 

Kezdetnek talán ez is megteszi...

Nos, örülök a rendszeres olvasók (mondhatni olvasótábor) visszajelzéseinek. Ami a fogadás 3 további résztvevőjét illeti (hívjuk őket Zsoltinak, Tominak és Marcinak), jelentem: edzenek, készülnek, lelkesek, de blogolni nem blogolnak – folytatom a győzködést, de mondjuk igaz ami igaz, Zsolti már túl van egy elég tartalmas poszton… :-)

Ami az elmúlt heteket illeti, volt két keményebb hosszú hétvége (a 20-ai hétvége a Balcsin és a Félsziget Erdélyben), nos, itt is inkább a nyeremény elfogyasztására készültünk, de ennek ugye most már végleg vége, jó útra térek.

Jöjjenek hát az elmúlt hét történései, tanulságai szokás szerint bullet pointos formában:

• Már utaltam rá, elég uncsi ugyanazokon az utakon futni. Az elmúlt két hétben két új utat fedeztem fel (mindkettő otthonról indul, a Páva utcából):
• Déli kis kör: a Petőfi-hídtól a Lágymánosiig Pesten, ott egy nagy kör a Kopaszi-gáton, majd Budán el a Petőfi-hídig és azon át (illetve opcionálisan még egy oda-vissza Pesten a Lágymányosi-hídig) – kb. 8-10 km, de nagyon kellemes, a forgalmat leszámítva persze.
• Duna-parti nagy kör: át a Petőfi-hídon Budára, ott végig a Margit-hídig, át a Margitszigetre, ott egy kör, majd át Pestre a Margit-hídon, Pesten pedig vissza a Bakáts térig – ez kb. 17-18 km.
• Utóbbi kör során tudatosult bennem még inkább, mennyire fontos (pláne a szép emlékű kánikulában) a folyadék pótlása. Ekkora távolságon már érződik a hiánya, illetve az elégtelen volta.
• Szintén nagy tanulság volt (persze ez sem a spanyol viasz), hogy mennyire rossz megszakítani a jól eltalált tempót, ritmust. A feltúrt Margit-hídon átjutni csak sétálva lehet, és utána elég rossz újra futni indulni.
• Nagyon durva, mennyi embert megmozgat a félmaraton. A fent említett nagy kör során annyi embert láttam a Margitszigeten, mint még soha. Gyanítom, októberben már lényegesen kevesebben leszünk.
• Végül egy esemény, amit hátráltatja a felkészülésemet: nem tévedés, egy gokart baleset. Ez Erdélyben esett meg, a kíméletlen tempót nem bírták a szuperlágy gumik, a gép keresztbe fordult az úton, a mögöttem poroszkáló Dániel pedig megérkezett oldalról (mint utóbb bevallotta, az ellenoldal fizette le). Sajnos mivel papucsban diktáltam az említett kíméletlen tempót, marhára lehorzsoltam a sarkamat, ami nem is lenne annyira súlyos, ha nem lenne ilyen rossz helyen. Levi szerint tökös dolog a gokart-sérülés (szerintem mondjuk a lőtt seb vagányabb), tény ami tény, most eléggé zavar. Munkahelyi cipőben sántikálok, és bár futócipőben sokkal jobb (most teszteltem Mantovában), nem nagy élmény. Reméljük, vasárnapig enyhül egy kicsit.

Na igen, vasárnap félmaraton. Az itt látható útvonalat tervezem teljesíteni kb. 6:00-6:15-ös kilométerekkel (tehát tágan értelmezve 2:00:00 és 2:15:00 között), de persze ki tudja, mit hoz a tömeg, a fájós sarok, esetleg az időjárás. Hiperoperatív kérdés volt, hogy melyik depóból induljak (tervezett idő alapján sorolják be a népet), Zsolti azt ajánlotta, hogy elöl, mert a végén bazi nagy tömeg lesz, Péntek Andris (kollégám és tapasztalt maratonista) viszont azt, hogy a végén, mert pszichológiailag jobb előzni, mint előzve lenni. És bár utóbbiról elsőre azt lehet hinni, hogy botorság (bullshit), aki futott már, az tudja, hogy ez mennyire igaz. Végül salamoni döntéssel az utolsó előtti (1:50:00 és 2:00:00 közötti) depóba kértem magam. Kb. 4-5 kilométerenként van frissítés (erre szükség lesz, lásd fentebb), várom, kíváncsi vagyok. Bár teszek zenét a fülembe, szerintem inkább a nézőket fogom szemlélni, hallgatni. Aki esetleg olvassa ezt és kint lesz, az fehér (vállán fekete) „Marathon Jagerért” feliratú pólóban (Gabitól kaptam) és idétlen fejpántban keressen, és feltétlenül üvöltsön rám.

És hogy legyen miért „velünk maradni”, a héten sok infót megtudtam a novemberi győri maratonról, a következő részben a félmaraton tapasztalatain túl erről is be fogok számolni. :-)

Mint a blog rendszeres olvasói (vannak ilyenek?) tapasztalhatták, jó régen nem volt poszt. Nos, amikor nyaraltam, nyaraltam, amikor meg nem, akkor meglehetősen turbulens időket éltem. Az előbbiek persze az edzésekre, illetve főleg azok hiányára is rányomták a bélyegüket, de hát valami ilyesmit sejtettünk, amikor nem a szeptemberi, hanem a novemberi maratonra kötöttük a fogadást.

Nagyon szeretem a felsorolásokat, bullet pointokat, így álljon itt alább néhány – először is az edzésekről, illetve azok elhazudásáról:

• Íme az edzésnapló, itt látszik minden a számok nyelvén, illetve a mellette található edzéstervben azt is jelöltem, hogy mit teljesítettem és mit nem. Terveim szerint a 14. hét után minden (illetve majdnem minden) edzést úgy fogok csinálni, ahogyan azt Monstpart Sarolta előírja.
• Futottam Mantovában a tó partján kétszer is (illetve a 12. hét első edzése, 12 km is ott esett meg ma, de erről még lesz szó), igazán szuper hely, a Szigethez hasonló mennyiségű ember fut, görkorizik, biciklizik, ráadásul a finomító vákuumtornya és egyéb keményei is a háttért színesítik.
• Futottam a milánói szálloda konditermének futópadján, ezúttal nem raktak ki, viszont megint rájöttem, hogy ez milyen uncsi. Lehet, hogy a Gilda konditermében, ahol számos kollégám edz, szórakoztatóbb az ilyen edzés tévékkel az előtérben, de nekem nagyon nehezen telt le az 5 km.
• Futottam Csongrádban, Domaszék-Mórahalom oda-vissza (16 km) eszméletlen esőben, de jól esett, plusz láttam nyuszit is.
• Futottam a Szigeten többször is, a Margit-hídon való átverekedést leszámítva nagyon jó ott edzeni, szerintem ezt nem kell részletezni.
• Futottam a szokott útvonalamon is persze néhányszor, Csepel felé vagy Csepelre, na de erről már írtam korábban.
• Végül a 11. hét szombatján kifutottam Ürömre, ez 19 km, sikerült egy 32 fokos, 71%-os páratartalmú napot kifogni eső után, hát bevallom: meghaltam. Nem jó előjel ez, viszont külön felsorolást ér, úgyhogy erről majd később.
• Nem futottam Bulgáriában, amikor a rajkosokkal körbeutaztunk, nem is vittem cuccot, nem fért volna bele.
• Nem futottam Burgaszban, amikor a volt osztálytársakkal kempeltünk, pedig vittem cuccot, bele is fért volna, de valahogy mindig a kártya és a sör nyert... :-)

Lássuk most a tanulságokat, amiket bár lehet, hogy már pedzegettem, de így 11 hét után még sokkal bölcsebb vagyok:

• Ez a pulzusmérős edzés jó döntés volt, annak ellenére is, hogy nem kis anyagi és időbefektetéssel járt az elején, plusz jó sokan hülyének néztek (néznek) miatta. Érzem magamon, hogy ha tartom a nagyjából 160 (szigorúan véve 157) alatti pulzusszámot, nem nagyon tudok elfáradni. Ilyen volt pl. a Domaszék-Mórahalom, ahol volt még a végén erőm hajrázni is, de a minap ilyen volt a Szigeten is, ahol még annyi erőm maradt 9 km után, hogy az utolsó kilométert 4 perces idővel fussam. És ellenkezőleg, ha valamilyen oknál fogva 160 feletti a pulzusom, érzem, ahogy elfogy a szénhidrát, nem bírok sokkal többet egy óránál. Ez nagy tanulság a maradék jónéhány hétre.
• Nem szabad éhgyomorra edzeni. Ha vacsi előtt megyek, mint sokszor, indulás előtt be kell nyomni egy kis csokit - ha ezt elmulasztom, szenvedés az egész.
• Iszonyatosan fontos edzés végén a nyújtás. Egyrészt megelőzi a görcsöket, izom- és ízületi problémákat, másrészt lazítja a végtagokat, javítja a mozgást. Minden alkalommal marha jól esik, és minden alkalommal érzem, hogy kicsit lazább a kis balettos alkatom.
• Bár a 95 (93) kilós test mozgatása amúgy sem nagy látvány, még ráteszek egy lapáttal - fejpántban futok. Nos nem a homlokomba omló szőke fürtök zavarnak, hanem annyira baromira idegesít az arcomba folyó izzadtság, hogy inkább vállalom a Gabi szerint fogyatékos kinézetet.
• Névnapomra kaptam új fülhallgatót futáshoz, nos ez is jelentősen növelte az edzés élményét. Időközben megtanultam mindenfajta zenére futni, és ha olyan a hangulatom, az Economist hangoscikkek hallgatása is jól megy.

Végül jöjjenek a jó és rossz jelek:

• Mint írtam, múlt vasárnap meghaltam Ürömre menet. OK, tény, hogy délben futottam, 32 fok volt és az éjjeli eső után eszméletlen pára, de akkor is ijesztő volt, amennyire nem ment. Mindennek az alapja megint a pulzus - egyszerűen ha sétáltam (sajnos erre is szükség volt), sem ment a kívánt 157 alá a pulzusom, teljesen kiszáradtam. Pedig minden adott lett volna, kialudtam magam, finomat reggeliztem, a Duna mellett futni mindig szép, valahogy mégsem ment. Nem tudom az okot, de ha bárki kérdezi, az időjárásra fogom. Emellett pedig jól beszartam, hogy hogy lesz ebből akár félmaraton is 3 hét múlva...
• Amiért pedig mégsem estem teljesen kétségbe, az a mai (12. hét 1. nap) edzés volt Mantovában, a tó partján. Fárasztó nap után benyomtam a minibárból a nápolyit, majd kb. ideális 24-25 fokban lefutottam 12 km-t, és szinte alig fáradtam el. Kb. 3 km-nél volt egy kis holtpont (szerintem itt melegedtem be), de utána csak vitt a lábam előre (no meg az István a király, illetve Koppány a fülemben), az utolsó 2 km-t hajrázva tettem meg. Olyan érzésem volt, hogy röhögve menne mondjuk egy 2:15-ös félmaraton, illetve visszatért a remény, hogy van még esély a jégerekre.

A következő két hétben kétszer jövök Mantovába, lesz 4 nap balatoni nyaralás és 4 nap Félsziget Erdélyben, szóval a (remélhetőleg) utolsó elhazudások következnek most, szept. 5. félmaraton, utána fogadalmam: maximum heti 1 buli... :-) (Persze az októberi horgászós hétvége is egynek számít majd...)

Kissé elmaradtam az írással mostanában, aminek egyetlen praktikus oka, hogy baromi sokat dolgoztam, sokszor éjjel, és néhány nap erejéig Olaszországban is.

Az elmúlt majd' három hétben számos dolgot csináltam először az edzések során, a mai poszt ezeket sorolja fel:

• Az első betegség miatti kihagyás
  Mint az előző bejegyzésben már írtam, a 3. hét vasárnapján iszonyatosan szarrá áztam a Szigeten, hétfőn este meg jól belázasodtam, vedeltem a teát, próbáltam kúrálni magam, ám a keddi edzést így is ki kellett hagyjam - minden iromány azt tanácsolja, hogy betegen soha.
• Az első futópados edzés
  No igen, Olaszországban egész nap vezettem és dolgoztam, 10-kor tudtam nekiállni edzeni. Mivel tök sötét volt és nem ismertem a helyet, a szállodai konditerem futópadján álltam neki 6 km "leküzdésének". Szemben hatalmas tükör, ami megmutatta, hogy milyen szép is vagyok futás közben - hmmm, valójában elég ijesztő volt a látvány. A pulzusmérőmet felismerte a gép, így kijelezte az értékeket, plusz a hátralévő távolságot is, mindezzel együtt elég fos volt gépen nyomni, monoton, nem kényelmes, muszáj figyelni, hogy nehogy egy rossz lépéssel lerepüljek - egyszóval nem komáltam nagyon. Főleg azért nem, mert 3,45 km "megtétele" után a kis indiai londíner arc kirakott zárórára hivatkozva. Nyilván hatalmas parasztság ez, de gondolom nem szívózok a kisöreggel, nem az ő hibája...
• Az első erdei edzés
  Egy vasárnap került sor az első erdei edzésre az Üröm melletti dombokon át - tudjátok, az "egri vár" felé. 13 km-t nyomtam, volt benne domb bőven, a pulzusom is felment eléggé helyenként, láttam nyuszit, és jó volt úgy hazaérni, hogy nem fáradtam el. Tanulság: szuper dolog erdőben futni, és szuper dolog váltogatni a helyszíneket.
• Az első ...
  A fenti 13 km során szembesültem egy jelenséggel, amiről eddig csak hallottam. Ezt itt nem részletezném, akit nagyon érdekel, itt megtalálja. Vicces.
• Az első kulacsos edzés
  Végül az 5. hét zárásaként (tanulva a legutóbbi bejegyzésben már említett 10 km után jelentkező szomjúságból és a hőségből) magamra öltöttem a Szigetre a Gabi által gyalogláshoz vásárolt kulacstartó övet, ami elég hasznosnak bizonyult. Kicsit persze zavaró, de nem vészesen, a nedű pedig jól jön belőle. (Ide tartozik, hogy két elég kemény buli után futottam aznap, és bizony az egekben volt a pulzusom, kb. 8 perces kilométerekkel tudtam volna a célzónában tartani - ebből is látszik, hogy mennyire változó értékeket ad időnként ez a módszer.)
• Az első hatalmas baromság
  A fenti edzés után Ürömre mentünk az egészség jegyében stílusosan szalonnát sütni, és amikor a kocsiba szálltunk, felpakoltam az iPodomat a kocsi tetejére, mert gyorsan inni akartam. Nyilván otthagytam és elhajtottam, ba**** meg, ma vettem újat - mondjuk elég szuper példány...
• Az első egyhetes pihenő...
  ...pedig jövő héten következik, amikor is idei első bulgáriai hetemet töltöm majd el, edzés nuku, illetve a nyeremény elfogyasztása lesz majd a fókuszban. :-)
   

Láttam, mások is nyíltan vallanak edzéseikről - sok sikert, Erika és Zsófi! (Kár, hogy én nem a divany.hu-n publikálok, nem tudom, mennyire illene a képbe a 84 jéger emlegetése, grrr...)

Részemről ennyi, még dolgoznom is kell, holnap/ma az utolsó sűrű munkanap a szabi előtt - olvassátok a remek bejegyzéseket, kommenteljetek, és nézzétek meg a megdöbbentően részletes edzésnaplómat!

Erre a hétre 3 edzést írt elő az edzésterv, de több nem is fért volna bele, hiszen a hét egy részét Olaszországban töltöttem elég sok melóval és utazással.

A hétfői edzést valójában vasárnap este futottam le, az egy 5 km volt. Szerda este aztán sor került az első fartlec (iramjátékos) edzésre, amelyet Monspart Sarolta így foglal össze:

Iramjáték (v. fartlec) edzés, amikor a futó maga váltogatja a sebességét a terepadottsága és a "jóleső-futóérzése" alapján. Így lehet akár 50 m, akár 1000 m bármely táv gyorsabb és lassúbb tempójának különböző ismétlése, váltogatása. Játék az irammal és a futókedvvel. Ez az edzésféle különösen változatos terepen sikeres.

Erről a fajta edzésről ír a Wikipedia, Winkler Róbert, Monspart kollegina pedig így jellemzi az értelmét:

Amikor gyorsan futsz, a hajszálerek becsukódnak. Az egész lábadban. Amikor gyors után mész lassan, akkor kinyílnak, huhú, de jó! A hajszálereken keresztül történő oxigénellátással táplálod az izmokat...

Én a 8 km-emet végül úgy futottam le, hogy minden 1.000 méterre kb. 2-300 méter lendületes futás jutott, és ez valóban meglehetősen változatossá tette az edzést (ettől függetlenül marha fáradt voltam, nem nagyon volt kedvem futni, így nem pörögtam fel eléggé) - szóval jók lesznek ezek.

A hét zárásaként ma (kis változatosságokat csempészve az útvonalba) a Margitszigetre mentem edzeni, ahol 2 kört nyomtam le (10,7 km), a másodikat valami hatalmas esőben. Jól bírtam, nem fáradtam el, 6 percen belüli km-eket mentem, de két következtetés mára is jutott:

• Elég szar esőben futni, hideg volt, a pólóm 2 kilóval nehezebb lett - jó lenne, ha november 7-én nem lenne esős idő.
• 10 km az a távolság, ami után már szomjas az ember - vinnem kell kulacsot az ennél hosszabb edzésekre.

Zárásként álljon itt a heti fun fact, hol is edzek tulajdonképpen. Nos, a Margitsziget remek környezet lenne, de kb. 45-60 perc utazást igényelne oda-vissza, így nem jön szóba, max. ritkán, hétvégén, mint pl. ma. A futásaimat rendszerint Dél-Pesten, a Boráros tértől a Duna mentén délnek indulva végzem, majd Csepelre futok át. Ez ugyan beton, időnként bringások kerülgetnek, valamint a Csepelre vezető hídon elég nagy a forgalom, nem beszélve a szennyvíztisztító kellemes illatáról, de jó itt futni - a Duna nagyon szép, és a parton futva nagyon kellemes a környezet. Itt nagyjából látszik az irány, de nem pontosan.

A június 7-ével kezdődő héten egyrészt megérkezett a nyár, másrészt kiáradt a Duna - ezen jelenségek pedig (lévén a szabadban és a folyó mellett futok) meglehetősen jól láthatók voltak számomra.

Meglehetősen szorgalmas voltam, hétfő reggel, kedd este és csütörtök reggel is edzettem, illetve még egy szerda reggeli squash is befigyelt. A hétvégén inkább a nyeremény elfogyasztására készültem fel kemény tréningekkel, de vasárnap este belefért még egy 5 km, amit azonban én már a 3. héthez számolok.

A 2. hét a következő tanulságokkal szolgált:

• Komoly megerőltetés után muszáj 2-3 napot pihenni, a szombati Tour de Pelso után hétfőn reggel nem volt jó futni, nem ment fel a pulzusom, nem izzadtam meg - ilyet már tapasztaltam máskor is, pihenni kell.
• A reggeli edzés nem is olyan szar. Szép idő, szép a város, jól indul a nap, frissen megyek melóba - a kelés persze néha borzasztó, de főleg ha Gabi is jön velem (ő sétál), akkor nem vészes a dolog.
• Nem tűnik fontosnak, de (legalábbis nekem) mégis az: a futás közbeni iPod-hallgatás. Megpróbálkoztam az Economist cikkek hallgatásával (le lehet tölteni őket audio változatban), és amikor rá vagyok hangolódva, nem kalandozok el, akkor simán lehet hallgatni - persze minden szó nincs meg, de a cikkek lényege, üzenete át szokott jönni.

Végül elhatároztam, hogy szépen lassan beszámolok a felszerelésemről, útvonalaimról, valamint egyéb nagyon pikáns magánéleti részletekről is, kezdjük tehát ezen a héten a legfontosabbal: a cipővel.

Kb. minden futásról szóló cikk az alkalmas cipő megválasztásával kezdi a sikertényezők felsorolását. Tamás (a Jégerért futó álomnégyes egyik tagja) javaslatára a Saucony boltjában próbálkoztam, és nem csalatkoztam. Készséges eladók a vevő lábát megszemlélve ajánlanak cipőt, megmondják, hogy hol szoktak kopni a lábbelijeim (és igazuk van), kimondottan szakértőnek tűnnek. Én végül a Saucony Phoenix modellt választottam, és eddig nem csalódtam - korábban mindig az aktuális focicipőmben futottam, nos, ez egy másik világ. Jól döntöttem, remélhetőleg az elégedettség november 7-ig megmarad.

Jövő héten (3. hét) Olaszországba kell utaznom melóügyben, ami némiképpen nehezíti az edzésterv betartását (ezért is futottam le a hétfői adagot vasárnap este), de terveim szerint szerda és vasárnap este fogok futni.

Mint jeleztem, szombaton sor került a Balaton-kerülésre (Tour de Pelso Balaton Maraton, lásd itt). Nos, az elején így néztünk ki (mellettem Ders, aki a 84 jégerből 42-t fizetni fog):

A túra remek időjárási körülmények között zajlott, és alapvetően szuper volt. Nagyon durva ráébredni, hogy a Tour de France egyik szabálya, miszerint csak az a szökevény "ér haza", amelyiket a boly engedi, mennyire igaz. Az első ellenőrzőpontig még sokan voltunk együtt, és nagy csapatban valami iszonyatosan húz magával a többiek lendülete és főleg szélárnyéka - Fonyódig 35-ös tempót mentem átlagban, amit egyedül kb. 5 km-en át bírnék. Sajnos Fonyódon megálltam frissíteni (egy kulacsot sajna elhagytam a kettőből), ami hibának bizonyult, mert utána már nem találtam bolyt, 160-ból kb. 120-at jobbára egyedül tekertem, ami elég megerőltető volt.

Az almádi frissítőpont (160-nál) előtt majdnem meghaltam, megjárva ennek minden stációját (hányinger, "ha a következő kanyar után is emelkedik, megállok" érzés, "mennyi lenne Gabinak értem jönnie" kérdés, stb.), de utána új erőre kaptam és az utolsó 40 km-en kb. 30-as átlagot tekerve beértem 7:46 alatt, ami (1) 40 perccel jobb, mint a tavalyi időm (2) teljesíti a 8 órán belüli beérkezéshez és a 30-as átlaghoz kapcsolódó terveimet. Ilyen boldog voltam utána, jövőre már a hármast akarom mutatni a kezemmel! :-)

Fura volt a totális holtpont utáni érezni felszabadulni az adrenalintartalékokat (tavaly augusztusban is átéltem ilyet a Tour de Domaszék egynapos, egyszemélyes verseny során), kíváncsi vagyok, a marathonon lesz-e ilyen.

Érdekes adalék még a hazatéréskor minket fogadó látkép, a konyhaszekrény fogta magát és kiszakadt a falból, mintegy 95%-át elpuszítva a tányér- és pohárállománynak (nincs miből enni és inni, illetve nincs mit egymáshoz dobálni Gabival), tönkretéve a mikrót és a szagelszívót, és megrongálva a mosogatógépet.

Itt a hűlt helye:

Ez pedig a végeredmény a padlón:

Szép munka volt összepakolni...

Ennyit tehát a kis biciklis és magánéleti kitekintőről, ma a Mammut Squash Klub csődje (!) miatt elmaradt a szkvass edzés, úgyhogy holnap reggeltől újra a futás kerül az életem, ill. a blog fókuszába!

Tegnap (csütörtökön) csak egy könnyed 5 km-t futottam este munka után, így megtartva az edzés és a pihenés kettősét, hiszen szombaton Tour de Pelso, azaz a Balaton bringás megkerülése.

Röviden összefoglalom újabb tanulságaimat, gondolom ezekből az idők során egyre kevesebb lesz:

• Volt kedvem futni, jól is ment (Nagybátyám és marathon-tanácsadóm is mesélt a pszichikai tényező jelentőségéről)
• Folyton gyorsabban akartam futni a "szívem diktálta" tempónál, így persze marha egyenetlen lett a tempóm - ebben még nagyon sokat kell fejlődnöm. Ezzel együtt 5:52-es km-eket futottam átlagban, ez nem rossz
• Pofátlanság, de aláöltözetben kellett futnom, amit by the way síeléshez vettem, nem júniusi futáshoz
• Bizonyos zenék (amiket az iPod shuffle dob) megnehezítik a futás ritmusának tartását

Ennyit dióhéjban, szombaton Tour de Pelso, vasárnap utolsó squash-edzés, hétfőn reggel tervezek futni újra - majd meglátjuk, milyen állapotban leszek...

Az elmúlt hetekben komoly energiákat fektettem a futás, illetve a pulzusmérés internetes irodalmának megismerésébe, ezáltal is felkészítve lelkemet a kihívásra (kb. 42 jéger is lement, szóval a felkészülést a másik odalról is megkezdtem...). Persze jogos a felvetés, hogy a marathon lefutásához elsősorban futni, nem pedig olvasni meg dumálni kell, de egyrészt szeretek előre tervezni és megalapozottan nekiállni dolgoknak, másrészt el is kezdtem a futóedzéseket.

A későbbieknek (remélem) még sokat fogok írni a dolog elméleti hátteréről, az interneten olvasottakról és azok gyakorlati meg(nem)valósulásáról, így álljanak most itt csak az alapelvek:

• Edzéseim jórészt a pulzusmérésen fognak alapulni, főképpen ennek a cikknek az alapján. Dióhéjban: a maximális pulzusom (nem mértem meg, de az ökölszabály 220-életkort mond) és a nyugalmi pulzusom (ezt múlt csütörtök, Húgom szülinapja reggelén megmértem, 47 volt) segítségével kiszámított százalékos értékek determinálják, hogy milyen pulzusszám (HR) mellett végzem a normál edzéseimet. Ennek megfelelően én a [(max. HR - nyug. HR)*SZÁZALÉK + nyug. HR] képletet használva edzek, ahol a pulzusom nem mehet 75% (157) fölé. Az egésznek az az értelme, hogy ebben a pulzustartományban a szervezet zsírt használ fel (a testem nyomokban zsírt tartalmaz, szóval ez nyerő lehet), míg efölött inkább szénhidrátot, ami egy 4 órás marathon alatt igencsak elfogy, még ha próbálom is pótolni. Amúgy ahogy fejlődök, azt kellene látnom, hogy azonos pulzustartományban egyre gyorsabb vagyok, ahogy a vérem oxigénfelvevő (aerob) kapacitás nő. Grrr...
• Az edzésterveket és az életemet elnézve nem fog beleférni heti 4 edzésnél több - ezért aztán kár (volt) azt hinni, hogy erre a mókára 2 hónap elég lesz. Persze, az utolsó 2 hónapban sokkal jobban fogok figyelni az előírásokra, míg a nyáron kicsit lazábban veszem majd a dolgot, de sokak, többek között a marathont először 40 évesen lefutó Gabi nagybátyám javaslatára Monspart Sarolta edzésterve mellett döntöttem (innen lehet eljutni az edzéstervhez), amelynek 26 hetéből én 23-at tervezek többé-kevésbé teljesíteni - a nyáron asszem inkább kevésbé.
• A heti két futás a minimum, és a marathonig alapvetően minden más jellegű sporttevékenységet felfüggesztek (squash, stb.), alapvetően csak az őszi ötlabdát hagyom meg és némi bringázást, tollast... :-)
• Edzésnaplóm nyilvánosan elérhető ezen a linken.

Ha valaki még mindig azt gondolja, hogy sok a duma, azt...

• ...megértem :-);
• ...szálljon be a fogadásba;
• ...megpróbálom meggyőzni a következő hetekben, hónapokban, hogy nem csak a tervezésben vagyok elszánt.

A fent leírt módszereket eddig két alkalommal teszteltem.

Múlt hét pénteken meló után, szép időben futottam, nagyon jól esett, a lábam vitt volna előre, de betartottam a "szívem diktálta" tempót, és átlagban 6:34-es km-ekkel nyomtam le bő 5,5 km-t.

Ma szintén meló után futottam (mondjuk szar időben és egy elég kemény tegnapi bringatúra után), a pulzusom nem is ment 75% fölé, átlagban 6:15-ös km-eket nyomtam, viszont nem esett olyan jól - nem volt rossz sem, de jó sem.

Szóval még sok összefüggést meg kell értenem, ráadásul minden bizonnyal a pulzusszámot még ezer másik tényező is befolyásolja, ezek a legelső tanulások.

Folytatás következik!

Bár elterveztem, hogy a rendszeres posztolás csak a rendszeres edzés idején indul majd, némi közléskényszer és baráti bíztatás okán álljon itt az első 2010-es futóedzés hiteles története.

Az edzésre egy nehéz, ám cserébe 4 napos munkahét végén, péntek este fél 8-kor került sor. Új (az edzés előtt kb. 10 órával átvett) pulzusmérő óra, új (szülinapra kapott) futónadrág, futózokni és futócipő. Ideális futóidő, derült ég, 15-16 fok.

Bringával mentem ki. A pulzusmérő működött, de távolságot nem mért a GPS szenzor. Bazi sok ember a Margit-hídon, alig bírtam kitolni a bringát. Melegítésképpen futás a futópályára való lejárattól a stopperig (kb 200 méter). Ez idő alatt mind a pulzusomat, mind a távolságot mérte a cucc.

Indulás 19:37-kor.

• Az első 100 méter után rájöttem, hogy nem méri a pulzusomat ez a fos.
• Egy kilométer után rájöttem, hogy nem fogom tudni lefutni a marathont.
• A második után rájöttem, hogy ha normálisan bemelegítettem volna, nem halnék bele az elsőbe.
• A harmadik kilométeren rájöttem, hogy marha szoros a pulzusmérő szenzor mellkasi pántja, nehezen kapok levegőt, cserébe nem mér a cucc. Meg persze nem álltam volna, hogy lazítsak.
• A negyedik kilométeren rájöttem, hogy egész jó erőben vagyok.
• Az ötödik kilométeren rájöttem, hogy annyira mégsem.
• A kör végén rájöttem, hogy sürgősen el kell mennem allergiavizsgálatra, majdnem megfulladtam, és nyomtam egy 15-ös tüsszentőrohamot.

A vége 27:01, szerintem első nekifutásra nem rossz, kicsit több mint 5 perces kilométerek. Menet közben jöttem rá, hogy az óra tudja mérni, hogy a pillanatnyi sebesség alapján hány perc egy kilométer. Nos, a keleti oldalon (első félkör) kb. 5:30-as km-eket nyomtam, a 3-4. km alatt 4:30-asokat, a végén pedig 5:00 min/km körüli sebességgel értem be. Nem fáradtam el durván, de nem ment volna még egy ilyen kör - ráadásul bántóan nem egyenletes tempóban futottam. There is room for improvement.

Hazafele is bringáztam, így kb. ajtótól ajtóig 1,5 óra volt a szigetes túra - tuti nem fog menni ez meló előtt, pláne, ha mondjuk nem is egy kört kell lenyomni.

Sok közölnivalóm lenne, futás közben (Paul McCartney egyik párizsi koncertjének hallgatása mellett) remekül lehet azon is gondolkodni, hogy mit ír le az ember. Persze az első poszt írása közben meg arra jöttem rá, hogy sokkal jobban kellene írnom ahhoz, hogy ez egy Index-címlapos blog legyen... :-)

Úgyhogy most ennyi. Ceterum censeo 42 jägerért sok mindenre hajlandó az ember...