Meglehetősen intenzíven közeledik a nagy nap, túl vagyok az utolsó kemény edzésen, ami egyébként az egész felkészülés leghosszabbja is volt a versenyektől eltekintve – 5:35 bringa majd 0:30 kemény tempójú futás, mindez az Alföldön (aka Bács-Kiskun Barangolás, Csongrádi Csalinka), az örök szembeszél és változatlan táj világában. Mivel nagyon jót aludtam a domaszéki szanatóriumban, így jól ment a tekerés, nem ment fel a pulzusom (kivéve azt az 1 órát, amikor nyomni kellett).
És itt álljunk is meg egy pillanatra, mert friss az élmény. Úszás (MOM Sport, nem a szocreál, majd a sztori fényében látni fogjátok, hogy ez nem mindegy :D), recepciós pultnál öles betűkkel: "Kérlek tisztelt Hölgyvendégeinket, hogy a medence területén a félmeztelen napozást mellőzzék." Szóval: azt még talán értem, ha valaki monokiniben csapatja az usziban a napon, elvégre másvalaki nemrég neoprénben nyomta. Na de ki teszi ezt szóvá? Csúnya volt? Épp ellenkezőleg, túl szép? Esetleg a konzervatív értékek ellen tesz? Utána kell még menni ennek a témának...
Nem írtam még a futásról, bár az kissé kakukktojás, hiszen a blog is erről indult, rengeteget meséltem már róla. Ezzel együtt van egy-két érdekesség, amit az IM-felkészülés során tapasztaltam.
Bringázni szeretek a legjobban, úszni a legkevésbé. A futással jó barátságot ápolok, és ezt az elmúlt 7 hónap sem tépázta meg. Valahogy jól elfutkorászok, nem nagyon erőltet meg, megvan a most már több éves rutin – a hangulatomtól és az útvonaltól függ, hogy mennyire van kedvem hozzá.
Volt olyan, hogy volt egy kis munkahelyi dilemma, és egészen konkrétan vártam, hogy elmehessek már este futni, mert akkor remekül át tudom gondolni a dolgokat. Vannak utak, pl. az alábbi, amit szerintem már 100-as nagyságrendben futottam be kis változtatásokkal, na azt eléggé unom.
Van a félmaratoni kör, délen át Budára, ott végig a Margitszigetig, ott egy kör, majd Budán vagy Pesten vissza, ez az egyik kedvencem, gyönyörű látvány, sok ember, sok impulzus. Ürömre is elég sokszor kifutottam, az is egy 20-as, közepesen ingerszegény. Domaszéken is szoktam nyomni, na azt (sorry újra Alföld) kimondottan unom. És persze vannak a hétvégi utazások, versenyek, stb. amikor új helyeket lehet felfedezni, ezt szeretem. Kedvenc futóedzésem is ehhez köthető – rendszeresen járunk a Káli-medencébe teljesítménytúrázni májusonként, ott lefutottam a Káli 30 túrát, gyönyörű környék, gyönyörű látnivalók – alább a térkép.
A felszerelésem egyébként négy elemmel bővült:
- Elhasználódott a Saucony cipőm, amiben 3 maratont nyomtam le. Nem vagyok kis darab pali, ez pedig egy pont ilyen megerősített talpú példány, megvettem hát az utódját jó csapaton ne változtass alapon.
- Vettem egy futógatyát, imádom, mert marha kényelmes. Nike, van benne egy kis bringagatya-szerű, felül meg egy nagyon vékony fekete anyag.
- Kipróbáltam és megszerettem a kompressziós szárat (ez azért jó, mert ezt nem kell minden használat után mosni és így cserélhető alatta a zokni). Sokan esküsznek rá, elvileg élénkíti a vérkeringést a lábban, mások szerint a regenerációt segíti – nekem utóbbi elméletet erősítette.
- Végül a hosszú futásokra kell piát, kaját vinni. Megfigyelésem szerint max. egy órát, egészen max. 1:15-öt tudok futni ivás nélkül nyáron, persze ez az extrém melegre nem igaz. Bár vannak köztéri kutak és elég sokról tudok is, legjobb egy kulacsot magaddal vinni egy spec. övön. Na, ezt én valami irgalmatlanul utálom. Lötyög, szorít vagy laza, lecsúszik vagy nem kapok levegőt, mérhetetlenül idegesít. Cserébe drága barátaimtól kaptam egy camel back-et a legénybúcsúmra (mondjuk akkor nem izotóniás italt került bele :D), azzal viszont tök jól elvagyok. 1 liter fér bele plusz egy kis kaja is, azzal 2:00-2:30 simán lehozható.
Egy érdekesség: mint mondtam, az edzések során háromszor is kellett „szintfelmérőt futnom”, 20 perc tiszta erőből, és az átlagpulzus alapján számoltuk ki a pulzuszónákat. A bringán mindez kicsit zavaros, hiszen ha emelkedő, szél, akármi van, máris mások az eredmények, de a futásnál jobban látszik és egyértelmű a trend – 20 perc alatt január 8-án, március 16-án és május 6-án én rendre 4.19, 4.29 és 4.53 kilit futottam, 173-as, 167-es és 156-os átlagpulzusokkal. Vagyis míg gyorsabban bírtam futni, mindezt egyre alacsonyabb pulzussal értem el. A legalsó zóna, amiben a legtöbbször futok, így max. 142-re csökkent – csak összehasonlításképpen: amikor elkezdtem futni, akkor egy hasonló metodológiából kiindulva, de teszt nélkül 157-et céloztam max. pulzusnak, és emlékszem eleinte lassítanom kellett, hogy ne menjen túl. Mindenkinek, aki most kezd futni, ez a lecke szerintem – türelem, meg kell tartani a max. zsírégető pulzust, és ahogy telnek a km-ek és az edzések, szépen az ember is jobb erőben lesz. Én ma praktikusan bármennyit tudok futni szinten másodpercre azonos kilométerekkel, max. 142-es pulzuson – persze ha futással kezdek, vagyis ha nem úszok és futok előtte… :-)
Végül még egy érdekesség arról, hogy ez nem véletlen (a hasonlat Gabitól van): az első felkészülés imitálásához 16, de az IM-felkészülés első futásának szimulálásához is 8 tejesdobozzal megrakodva kellene futnom mai súlyommal – így azért talán nem véletlen, hogy jobban megy… :D
