Marathon Jägerért

A lényeg a címben, már jeleztem (ugyan sajnos az előzetes, kissé hibás idővel) - Ironman lettem! :-)

Nagyon szuper 7 hónapon és nagyon szuper versenyen vagyok túl, pont olyanon, vagy talán még jobbon, mint amit vártam és amiről az előző posztban írtam. Kicsit olyan érzésem van, mint tavaly az esküvőnk után - annyit készültem, annyira jó buli volt, és a végén mégsem csak a felszabadult öröm kerít hatalmába, hanem egy kis hiányérzet, egy kis üresség: nem lehetne még egyszer?!

Edző Gabesz bá' megint bizonyított - meggyőzött, hogy vegyem ki a pénteket szabinak. Isteni ötlet volt. Szuper alvás, kényelmes leutazás (Gabi betegsége miatt sajnos egyedül), lent kis futás a parkban, tésztaebéd Edző Gabesz bá'val, csendes pihenő, készülődés, hangolódás, rajtcsomag átvétele, futócuccom leadása a depóban, pizza-vacsi a szüleimmel, pakolás, alvás. A nagyatádi Hotel Solar igen drágán adja a szobáit, gondoltam ezt legalább légkondival együtt teszi - tévedtem. Emiatt közepesen aludtam, kelés 4:50-kor, reggeli (kisírtuk és kifizettük a szakács korábbi kelését is), majd 5:30-kor indulás Gyékényesre. Komoly autókonvoj, érkezés, kezdődő izgalom, először a hét során. Próbáltam rendesen kajálni, az előző versenyekhez hasonlóan péksütiket bőven. Bringát bedepóztam, mindent előkészítettem és szépen lassan lementem a vízhez, becsekkoltam. Itt ragadott magával először (és talán legjobban) ez a fantasztikus hangulat, közel 600 versenyző, szól a zene, kel a nap, és az ágyú eldördülésére mindenki robog befele. Grrr, ezért dolgoztam ennyit, ezért a pillanatért...

Az úszás:

• Meleg volt a víz, ennek majd lesz jelentősége. Kényelmesen ment, Edző Gabesz bá' javaslatára, balról hátulról indultam, kényelmesen úsztam, nem rugdostak nagyon össze. Jól bírtam, jól ment, 45:53 alatt értem az első kör végére.
• A második körben kicsit elkezdtem elfáradni, de nem konkrét fáradtság, kicsit fura érzés, nagyon nem filóztam rajta. A fentiek miatt 50:51 lett, de OK voltam, totál 1:36:44, 9:19-cel robogtam át a depón (a rend kedvéért, a későbbi győztes 0:58-cat depózott, és ebből legalább 200 m-t futni kellett... :D).

A bringa:

• Van baj. Bágyadtan indultam, mint az őszi légy, ráadásul 140-150-es pulzussal, miközben 130-at céloztam. Lassan mentem, próbáltam levinni a pulzusomat, nem ment. Jöttek kisebb dombok, ahova lendületből, visszaváltás nélkül szoktam felmenni, most meg mintha az Alpe d'Huez-en lennék. Mi van? Elkaptam vmit Gabitól? Most tényleg fel kell adnom 20 km után? "6. tipikus hiba: elfeledkezni arról, hogy normális, ha az ember néha rosszul érzi magát a verseny közben."
• Hát persze - csak egyszerűen leszívott az úszás, de durván. Talán a meleg víz tette, talán a soha nem tapasztalt távolság. Lehet, hogy ez evidenciának tűnik most, de akkor nem volt egyértelmű. Basszus, a legjobb számom a bringa, nyugi, szépen szedd össze Magad! És elkezdtem okosan frissíteni, szendó, zselé, energiaszelet, víz, izo, és láss csodát, 60 km környékén OK voltam.
• Intermezzo #1: még kókadoztam, mikor 15 km környékén mellémér egy versenybíró csajszi és rámordít, hogy vegyem ki a zenét a fülemből, mert a versenyszabály tiltja. Remek. Kiveszem. Nyilván nem tettem vissza, nyilván nem volt ott a csaj a 25 km-s frissítőnél, nyilván nem ordított rám rohadt idegesítő repedt fazék hangon újra, hogy "494 (mint a Zs kategóriás börtön-filmekben), megmondtam, hogy vedd ki a füledből, sárga lap!!!" Köszi. Nem tudom, amúgy mi a sárga lap, de szerintem ilyet kapni mindig menő... (Később megpróbáltam meggyőzni egy másik versenybírót, hogy visszatehessem, de nem engedett, én meg nem akartam kockáztatni. Amúgy 5 perces "Stop and go"-t helyezett kilátásba, amit utoljára a Félszigeten kaptam, amikor dodzsemnek hittem a gokartot... :D)
• Intermezzo #2: alap, hogy mivel az egész felkészülés során ugyanazokat a frissítőket tolom, a versenyen csak azt használhatom, amit én hozok. Edző Gabesz bá' már attól is húzta a száját, hogy vizet veszek fel a frissítőpontokon és iszok belőle (magamra önteni OK, sőt javallott), megint igaza volt. A fent emlegetett regenerálódás miatt sokat ittam, 50 km-n muszáj voltam vizet venni (itt eldobott kulacsokat töltenek újra, de ez nem a legdurvább ÁNTSZ-vétség amúgy, meg alapból nem is zavarna), ami rosszul esett, és elkezdett fájni a hasam.
• Intermezzo #3: 15 km-nél elkezdett megrepedni a könyöklőm könyöklő része (annak a szivacsnak a műanyag tartója, ahova a jobb alkaromat teszem). A cucc 30 km-ig végigrepedt, 40-nél letört a fele. Elég kényelmetlen volt ezután, de mák, ilyet is hoztam, 75 km-nél a nagykör végén kicseréltük, kb. 5-7 percet vesztettem ezzel.
• Egyszóval: 60 km-re lettem újra jól, pont akkor kezdett el fájni a hasam is, ergo 90-100 km után tudtam felhőtlenül élvezni a tekerést. :-) A 75 km-es nagykör után 3 db 35 km-es kiskör jön, így az első kiskör isteni volt!
• Sajnos azonban nem tudtam elég vizet felvenni a második kiskör elején, más forrásból innentől kezdve a hasfájás emlékei miatt nem ittam, plusz vmiért 130 km körül elkezdett fájni a térdem (soha semmim nem fájt a felkészülés során), így a kalapácsos ember a bringa eleje után másodszor is megjelent. Volt ugyan izóm és csomó kajám, de tudtam, hogy most víz kell a gyomromba a bevitt szénhidrátok nagy mennyisége miatt, így nem ettem, nem ittam, mit volt mit tenni, vártam a kör végét. Ott végre kaptam vizet, a térdem csak akkor fájt, ha nem tekertem, és utána újra kezdtem (van ilyen?!), nagy erőlködéssel letömködtem egy szendót és egy energiaszeletet a torkomon, és láss csodát, újra jól lettem.
• Összességében OK volt a tekerés, a zene nem vészesen hiányzott, szerintem okosan frissítettem, folyamatosan locsoltam a nyakam, a fejem és a combom a felvett vizekkel, és minden körben felhívtam Gabit egy kis lelkierő végett (telefonálni gondolom szabad, ha zenét nem is lehet hallgatni... :D). (Plusz a legénybúcsúzó Attis cimborámat is felhívtam, ha már ki kellett hagynom egy igen kemény bulit.) A bágyasztó úszás után sikerült "visszalapátolni a szart a lóba", ezzel együtt nem tudtam elképzelni, hogy milyen lesz futni.
• A depóban Edző Gabesz bá' tanácsára nem zuhanyoztam le hideg vízzel, ahogy sokan tanácsolták, csak egy kis mosakodás, indulás.
• A vége 6:33:33, ez de facto 27-es átlag. Hivatalosan több, de a nagykör (psszt!) csak kb. 71 km, nem pedig 75.

A futás:

• Hoppá, egész jól vagyok. Megy a futás, nem villámtempóban, de megy. Kb. azt szűrtem le közben, hogy itt az első kör olyan, mint egy sima maratonon az utolsó 10 km lenne. És itt 9 kört kell úgy végigszenvedni, hogy marha lassan telik, mindenem fáj, míg egy sima maratonon csak a táv kb. negyedét.
• (Azt még nem tudtam, hogy a fent említett fájdalom új dimenziókat nyer az utolsó 3 körre).
• A futásról igazság szerint nem tudok túl sok izgalmasat mondani. Előbb 7, majd 8 perces km-eket nyomtam, ennyi fért bele, nem rohantam el (edzésen 6 perces km-ekre vagyok jó). Minden frissítőponton ittam vizet (4 ilyen van, itt az eldobott műanyag poharakat újratöltik, grrr...) és öntöttem is magamra, a Szüleim pedig adtak rendesen enni (mármint nem csülkös pacalt, de amit kértem, főleg már zseléket, banánt, izót, a végén kólát).
• Azt hallottam egy Ironman-es előadáson, amit még télen látogattunk meg Gabival, hogy aki gyalogolni tud, az futómozgást is tud. Én ennek jegyében csak a frissítőpontokon álltam meg inni, egyébként futottam, legalábbis volt futómozgás. :-)
• Hú, brutálisan sütött a nap. A bringán még nem éreztem a menetszél miatt, itt durván. Kb. 500 métert egy parkban kellett futni, ahol kb. 10 fokkal hűvösebb volt, ott mindig gyorsabban ment. Az 5. körben kicsit feléledtem szerintem egy zselé miatt, a 7. körben pedig kicsit megrogytam, de alapvetően OK volt.
• Az idő (5:28:16) azt sugallja, hogy kiestem a rendszerből, de valójában csak simán fáradtan indultam neki és kockázatmentesen, szépen végighaladtam, megint csak kínosan ügyelve a frissítésre (lásd félelmek az előző posztban), víz mindenhol, víz magamra, 4 extra sótabi, egy extra ampulla Mg. Nyilván ez a valóságban nem volt ilyen egyszerű, ha az ember ilyen lassan fut, irgalmatlan lassan telik az a 42 km, plusz tényleg az izom- és ízületi fájdalom új dimenziói érkeznek meg, de egyetlen percig nem kételkedtem abban, hogy beérek, nem merült fel, hogy feladjam, ilyesmi - mondhatni a kalapácsos ember próbált közeledni, de mufurc arcomat látva távozott.
• Két dolognak örülök tökre. Egyrészt 141-es lett az átlagpulzusom, ez vmi eszméletlen jó az én szintemen, ha kicsit lejjebb görgettek, látjátok, hogy az első maratonom ez a szám 165 körül volt - ez azt mutatja, hogy tudtam tartani egy racionális tempót. Másrészt (és ilyet sem éltem át még maratonon) az utolsó körön volt erőm hajrázni, 5 perccel voltam gyorsabb, mint az előző kettőben.

Érdekes, ugyanezt írtam az első maraton után is: annyit gondol az ember a felkészülés során a célbeérkezésre, hogy itt csak simán befut. Furcsa, semmilyen magasztos érzésem nem volt (olyan ami a rajtnál és a másnapi díjkiosztón), csak egy felemás gondolat, hogy ennyi, és vége ennek a fantasztikus túrának. Most, 2 nappal később is, ha visszagondolok a versenyre, megnézek egy akár több éves videót, egészen beleborzongok, hogy ez velem megtörtént, ezt én megcsináltam, a díjkiosztón talán még egy könnycseppet is elmorzsoltam, de a célbeérkezés és az utána következő néhány óra valahogy egészen nihil hangulat volt. Érdekes.

Természetesen a show mindennél fontosabb, ezért méretes plüss-zsiráffal és egy feles Jégerrel érkeztem a célba, a másnap bemutatott, a Nagyatád TV által készített videómontázson a 3-3 férfi és női dobogós mellett még csak az én célba érkezésemet vágták be, de hát ez ilyen... :-)

Az eredmények alább, meg az oklevelem is, közepes minőségben. Az óra 14:04:20-at mutat, 25-van az oklevélen, a számok összege 30 - nem értem, de ezen nem fog múlni. A férfi mezőnyben 413. voltam az úszás végén, 356. a bringa után és a 298. helyen értem célba az 512 indulóból, 450 célba érkezőből. A teljes mezőnyben ez a 316. helyre volt elég, vagyis még 18 csajszi is megelőzött.

Arra büszke vagyok, hogy a totál időmet illetően csak 4 percet tévedtem, az úszást percre pontosan megmondtam :D, a bringa 8 perccel lett lassabb, mint hittem (lásd még könyöklőjavítás), a depózást szummában megint csak percre pontosan eltaláltam (9+16 vs. 10+15), míg a maratonon szórtam ez azt az órát, amire számítottam. Képek még nincsenek, de próbálok majd feltölteni.

A meghajtott utolsó kör hatására a beérkezés első izgalma után fontolgattam egy ideig a halált. Ez kb. 10 perc volt, kicsit ledőltem, szemlélten a csillagokat valamint az általuk alkotott masszát. Vagy a Holdat? :-) A szüleim (akik amúgy kiválóan frissítettek, amiért ezúton is köszönet) már az infúziót javasolták, de 10 perc után főnixmadárként feltámadtam, vacsiztam, összepakoltam, kihoztam minden cuccomat a depóból, majd a szállodában még egy órát pakoltam, teregettem, és utána aludtam - a meleg dacára egészen jól. Az úszás során a felkarom véresre dörzsölte az oldalamat (erre a tünetre, illetve az elkerülésére korábban használtam krémet az edzéseken, de aztán megszűnt a tünet 2-3 hónapja - aha...), ezért kb. minden megfordulás fájt, de elég jól kipihentem magam.

Vasárnap 11-kor volt a hivatalos záróünnepség, már utaltam rá fent, tényleg nagyon megható esemény szinte minden elemével. A küzdőtéren rengeteg Finisher pólós versenyző, a nézőtéren rengeteg kísérő. Először a már legalább 10 Ironmant teljesítő versenyzőket díjazzák (Tízen Túliak Társasága), majd egyesével a színpadra szólítják az "első bálozókat", így engem is. Nagy dolog volt ez, legalább is én annak éreztem. Végül díjazták a korosztályokat (70 felett az a pali nyert (amúgy gondolom egyetlen indulóként), Szebeni Endre, aki most teljesítette 23-szor (!!!) a nagyatádi távot), majd volt tombola, ahol persze nem nyertünk - mondjuk annak fényében, hogy az egyik díj egy teljes hétvége a fent említett Hotel Solarban, amit inkább büntetésnek éltem volna meg, nem is akkora baj.

Két dolog a végére. Egyrészt amint hazaértem, megnéztem az először elérhető Facebook-os képeket, ahol egy érdekességre bukkantam:

Edző Gabesz bá' felesben teljesítette a távot barátnőjével, engem többször is bíztatott futás közben ("Szép a mozgásod, Csabi", na mondom, ilyet se mondtak még nekem), aztán ez lett a vége. Gratulálok, Nóri és Dani! :-))) És Dani, köszönöm a segítségedet, Nélküled nem ment volna!

Másrészt olyan sokan kérdeztétek, hogy mi jön ezután (dupla IM, húszszoros IM, palack nélkül a Marsra, stb.), hogy muszáj vagyok a terveimről is írni. Rövid távon: elviszem Gabit vacsizni, elhalmozom ajándékokkal (na jó, ezt csak az Ő kedvéért írom, de vacsizni biztos megyünk), és megköszönöm Neki ezt az egészet. Az Ő támogatásával ennek a közelébe sem kerültem volna. Miután végigdolgoztam (és végigbuliztam) a hetet, hétvégén rendszeresen 10 órákat edzettem, versenyre jártunk, mindenhova ezer cuccal. Esőben, sárban drukkolt, banánt vásárolt minden mennyiségben és kenyeret kent, kikísérletezte az ideális triatlon-szendvicset, és mindenben végig mellettem állt.

Hosszú távon: talán csak most, néhány nappal a verseny után kezdem tudni először átgondolni, átérezni, hogy sikerült, amiről évek óta álmodtam, vagy akár álmodni sem mertem. Ha visszagondolok rá, az jut eszembe, hogy annyira fantasztikus volt, bárcsak újra átélhetném - és már halványodik is az emléke a fájdalmas téli görgőzéseknek, a fázós, tök sötét reggeli úszásoknak, vagy amikor Magyarhertelend és Orfű között eléheztem és szédültem a bringán.

Bár a látszat néha csal, nem (csak) egymásra épülő célok kitűzésén és teljesítésén dolgozom. Egyszerűen sokat ad ez az életforma, amit az első maratoni felkészülés óta átéltem, és ez hatványozottan igaz az elmúlt hét hónapra. Még nem tudom, hogyan, de ezt nem szeretném feladni. Nem feltétlenül jelent ez maratont, triatlont, vagy akár Ironmant. (Főleg nem húszszorost. :D) Még agyalok rajta - hosszú még a bakancslistám... :-)

Annyi biztos, hogy ez jó móka volt...az egyik legnagyobb élmény életemben. Köszönöm mindenkinek a szurkolást és a támogatást, higgyétek el, nagyon sokat jelentett!