Először is újfent szeretném megköszönni a kommenteket, tegnap voltam a koliban (bár futottam előtte, azért a reménybeli nyeremény rám eső részének fele is leszaladt később), és sokaktól kaptam visszajelzést a futás témában - örültem neki.
Kezdjük a lényeggel, az első komoly mérföldkő megvolt, lefutottam a félmaratont - 16 km után ilyen vidám voltam:
Sőt, alapvetően végig vidám voltam, és ez jó hír - na de álljon itt a szokásos bullet pointos összefoglaló:
- Hatalmas élmény volt, mindenkinek ajánlom. Remek időben végigfutni Budapest legszebb részein (itt) 6.999 ember társaságában, végig szurkoló, kereplő, támogató, zenélő emberekkel körülvéve nagyon frankó élmény, épp tegnap fogadtam egy kollégámmal (miután hetek óta szivat a maraton miatt, nyilván csak irigységből), hogy 5 jégert kap, ha lefutja jövőre.
- A végső idő 2:02:45, ezek 5:45-ös kilométerek, kissé a várakozásokon felül.
- Egyetlen ijesztő pont volt: a pulzusom 176 volt átlagban, ami a szokásos 157 felett van jóval (a pulzusmérés lényegéről lásd korábbi bejegyzéseimet). Még a fartlec futásokon is alig szoktam elérni azt a szintet, ami most az átlag volt. Két tapasztalt maratonista (Gabi nagybátyám és Andris kollégám) egyöntetűen a versenydrukkal magyarázták mindezt, amit én is elhiszek. A fura ugyanakkor az, hogy míg ilyen pulzusszám mellett el kellett volna fáradnom, ez nem történt meg. Vitt a lendület, a tömeg, és nem is volt holtpont, gyakorlatilag végig élveztem a futást. Indok lehet még, hogy rossz volt a mellkasi jeladó, de ezt nem nagyon hiszem.
- Amúgy ostobaság #2: a végén valószínűleg kidobtam a jeladó egy részét véletlenül, így két héten át nem tudtam pulzust mérni (ami persze nem volt gond), majd 13.000 forintért pótoltam mindezt - hülyének is megéri, iPod a kocsin, jeladó a kukában, mi jöhet még? :-)
- Fontos adalék, hogy a félmaratonon kb. 4 km-enként van frissítőpont - na ez eszméletlen sokat számít. Mindenhol megálltam kb. 2 mp-re (az első alkalommal nem álltam meg, és úgy jártam, mint az Airplane Tedje a drinking problemjével, lásd itt, vigyázat, nagyon hangos), nyomtam fél pohár fizet, fél pohár Powerade-et és még egy korty vizet, és ez nagyon sokat számított, éreztem.
- Végül emlékezzünk meg Zsolti fenomális (1:35) és Marci szuper (2:00) idejéről, ezek ígéretes teljesítmények a fogadás kapcsán, ezúton is gratula hozzá!
Amúgy minden a legnagyobb rendben. A felkészülés legkeményebb heteit élem, heti 4 futás, 30-40 km összesen, de nem érzem tehernek. Emellett elkezdődött az ötlabda bajnokság (akinek még nem meséltem erről, annak részletek itt), a tanítás az egyetemen, sok a munka, lelépett egy kolléga, de megoldom. Íme az elmúlt két hét tanulságai:
- Basszus, tök durva, de teljesen kezdem megszokni az edzéseket. Szokatlan lenne, ha nem csinálnám. Rutinszerűen tervezem a futásokat, öltözök fel, ismerem a legjobb utakat, sőt a távolságokat is jól látom. Tudom, milyen edzés és/vagy hangulat kell az Economistoz, a rádióhoz vagy Cseh Tamáshoz, és eszerint döntök a zenéről. Már-már hiányozna, Úristen... Most úgy tervezem, hogy ha nem utálom meg nagyon ezt a futás dolgot a maraton után, akkor legalább heti egy edzés erejéig folytatom.
- Teljesen rászoktam a Kopaszi-gátra, tök jó terep, tök jó levegő, és jó sokan is futnak ott. Kifutva a végéig, majd a Budafoki út felé távozva és a Petőfi hídon visszatérve egy kb. 8 km-es kör tehető meg tök jó környezetben.
- Kezd sötét lenni, ez kevésbé élvezetes, de nem zavaró.
- Kezd hideg lenni, ez kevésbé élvezetes, de nem zavaró.
- Simán megy a 6:00 perc/km-es tempó stabilan. OK, kicsit segít az óra, de nélküle is menne. Mértani pontossággal tudok futni 10 km-t 60 perc alatt és 15-öt 90 perc alatt, ráálltam, ez királyság.
- Végül, és ez is tök durva, teljesen más távolságot tartok soknak. Most néztem vissza, még a blogbejegyzés címében is megemlékeztem az első kétszámjegyű kilométeres futásomról. Most a 15 km alattiakat már lazának tartom, és ez azt hiszem, jó hír. Nem különösen ráz meg 1,5 óra végigfutása, és ez a nyár elején nagyon nem így volt.
Tudom, hogy múltkor ígértem a győri maraton részleteit, de ezekre majd legközelebb (de legkésőbb 2 poszt múlva) térek ki, hátha akkor kevesebb mondanivalóm lesz.
Hadd zárjam végül futótársam, Marci soraival a mai bejegyzést, talán nem haragszik meg, ha ennyivel megsértem a levéltitkot:
Inkább az a javaslom, - természetesen nem megelőlegezve a novemberi sikert - hogy ha nem csak nekem tetszik ez a futás dolog tavasszal elnézhetnénk valami külföldi nagyvárosi maratonra akár szurkolóstul és maradhatnánk néhány napot, ne adj' isten 1 hetet.Szerintem koncentráljunk a mostani feladatra, nov. 7.-én, (amúgy a rákellenes világnapon) fussuk le azt a pár km-t, élvezzük ki, ahogy Ders a szeretett szülővárosában kénytelen végignézni hogyan veszít el egy fogadást, végül basszunk be a jól megérdemelt töménytől.Kezdetnek talán ez is megteszi...
